Navracsics: Az uniós politika beszivárgott a belpolitikába

Konkrét intézkedésekre, világos jövőképre van szükség az Európai Unióban, és az Európai Bizottság elnökének helyzetértékelő beszédében éppen erről volt szó – hangzott el az Európai Parlament budapesti irodája és az Európai Bizottság magyarországi képviselete által szervezett online szakértői beszélgetésen, pénteken.

A Merre tart az Európai Unió? címmel szervezett beszélgetésen Navracsics Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének (EUSTRAT) vezetője, volt uniós biztos kiemelte: január-február óta olyan járvány pusztít Európában, amelyre nehezen találtak választ az uniós intézmények, nehezen tisztázódott, hogyan alakuljon a szereposztás a tagállamok és az intézmények között.

Úgy vélte, tisztázni kellett, mi a dolga az EU-nak az új helyzetben, és erről szólt Ursula von der Leyen bizottsági elnök beszéde is, több konkrét intézkedést említett, ez a beszéd sok jelentős és a jövő szempontjából gyakorlatias témával foglalkozott.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a magyar sajtóban is megjelent a beszéd, ami jelzi, hogy az európai belpolitika kezd a részévé válni a magyar híráramnak. Korábban az ilyen helyzetértékelő beszédek nem nagyon érték el a magyar hírolvasók ingerküszöbét, de most kifejezetten megjelent a hírfolyamban, mert az EU ma már nem külpolitikai tényező Magyarországon, hanem a közvélemény része – magyarázta.

Von der Leyen utalt valamire, aminek a magyar kormány nem fog örülni
Talán mégis keményebb lehet az unió a támogatások jogállami feltételekhez kötésénél.

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője közölte: történelmi időszakban élünk, most olyan történik, amire legfeljebb kevesen számítottak. Ezért az elbizonytalanodott Európában fontos volt, hogy olyan világos jövőképet adjon a bizottság elnöke, amely stabilitást ígér és egy olyan Európát, amely kihasználja a lehetőségeket – vélekedett. Hozzátette: valóban konkrét javaslatokat tartalmazott a beszéd, ami azt mutatja, hogy van egy világos víziója a bizottságnak Európa jövőjéről.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén mondott beszédében kiemelte: itt az idő, hogy Európa felszámolja törékenységét és lépéseket tegyen egy új élet felé, amelyhez erős egészségügyi unió létrehozására van szükség.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.