Nagyvilág

Minszk agresszívnak tartja az Európai Parlament határozatát

A fehérorosz külügyminisztérium csütörtökön „agresszív jellegűnek” minősítette az Európai Parlamentnek (EP) a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatos határozatát, amely szerinte „semmilyen konstruktív elemet nem tartalmaz” – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Az EP csütörtökön fogadta el a határozatot a fehéroroszországi helyzetről: az uniós képviselők elítélték a fehérorosz hatóságokat, és támogatásukról biztosították az ellenzéket, valamint szankciók bevezetését sürgették Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel, állami erőszakszervezetével, illetve a fehérorosz hatóságoknak támogatást nyújtó Oroszországgal szemben.

A dokumentum egyértelműen agresszív jellegű, nem tartalmaz egyetlen konstruktív vagy végiggondolt elemet sem. Jóindulattal sem vehető komolyan. Érzelmi alapú javaslatok gyűjteménye, zavaros, sehová sem vezet,

fogalmazott a fehérorosz külügyminisztérium.

A tárca csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy „az Európai Parlament, amely komoly, objektív és demokratikus szervezetnek állítja be magát, nem tudta megtalálni magában azt a politikai akaratot, hogy saját orránál továbblásson, az egyoldalúságon felülemelkedjen, és ne váljon hagyományos közhelyek túszává”.

A közlemény szerint az EP határozata a fehérorosz felet arról győzte meg, hogy a strasbourgi testület „nem érti a Fehéroroszországban zajló folyamatokat, teljesen elrugaszkodott a valóságtól, amiért még az EU-tagországok állampolgárai is gyakran bírálják”.

A minszki külügyminisztérium szerint „nem ártana, ha az európai parlamenti képviselők rendelkeznének a nemzetközi jog minimális ismeretével, és tiszteletben tartanák más országok szuverenitását”.

Fehéroroszországban folyamatosak a tüntetések az augusztus 9-i elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik mandátumát. Az ellenzék szerint az országot 1994 óta irányító elnök elcsalta a választást. A hatóságok könyörtelen brutalitással igyekeznek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket – emlékeztet az MTI.

Kiemelt kép: Andrey Stasevich/BelTA/Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik