Montenegróban Jugoszlávia felbomlása óta, harminc éve Milo Djukanovic pártja, a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) kormányzott megszakítás nélkül. Miniszterelnököt csak ez a kommunista utódpárt adott 1991 óta, és Djukanovic uralmának megingathatatlanságát jelzi, hogy a választási vereség ellenére sem biztos, hogy pártja könnyen adja majd át a hatalmat a győztes ellenzéki koalíciónak. Az utóbbi napokban tüntetés zajlott a hatalmon lévők mellett, és a rendkívüli állapot kihirdetéséről is terjengtek hírek.
Montenegró egyébként 2006 óta független állam, korábban Jugoszlávia, majd Kis-Jugoszlávia, végül 2003 és 2006 között Szerbia és Montenegró Államszövetségének az alkotója volt.
Az ellenzék győzelme azért is meglepő, mert az eddig kormányzó Djukanovicék évtizedek óta uralták a médiát, hatalmas pénzeket költöttek politikai kampányokra, manipulálták a választási szabályokat. A DPS győzelme ugyan többször is csak egy hajszálon múlott, de mindig megvolt a többsége a pártnak, illetve az általa vezetett koalíciónak a balkáni államban.
Djukanovic pedig már tíz is éve a világ huszadik leggazdagabb politikusaként szerepelt egy nemzetközi összeállításban. A ranglistára egy állítólagos cigarettacsempészési ügy kapcsán került fel, akkor indítottak ellene Olaszországban nyomozást, amikor Montenegró még Kis-Jugoszlávia része volt. Djukanovic e vádak után gyorsította fel Crna Gora kiválását a szerb-montenegrói államszövetségből, és 2006-ban elérte országa függetlenségét. Egyesek szerint ennek e buzgalomnak az is volt az oka, hogy így immunitást szerzett a bűnvádi vizsgálatok alól.
Francesco Forgione, aki egykor a római parlament maffiaellenes bizottságát vezette, könyvet írt, amelyben a montenegrói szervezett bűnözés és Djukanovic kapcsolatát elemezte. A korábbi olasz parlamenti képviselő a balkáni állam bűnözőit és politikusait tartotta a kilencvenes évek második felében zajló nemzetközi cigarettacsempészet egyik fő szervezőinek. Ám ezeket a feltételezéseket senki sem bizonyította, a már említett immunitás miatt.
Maga Djukanovic a tisztségeit folyamatosan váltogatta, de az is megtörtént, hogy formailag nem töltött be közjogi pozíciót – mégis ő irányította a balkáni államot. 2018-ban is, amikor épp pozíció nélkül állt, Orbán Viktor fogadta a politikust Budapesten. A 2016-ig hatodik miniszterelnöki ciklusát töltő Djukanovicot még abban az évben államfőnek választották meg.
A politikus a kilencvenes években még Momir Bulatoviccsal vívott küzdelmet saját pártján belül, így nem mondhatjuk, hogy töretlenül állt Montenegró élén harminc éven keresztül. Bulatovic 1990 és 1998 között volt államfő, majd 1998 és 2000 között a Montenegróból és Szerbiából álló Kis-Jugoszlávia miniszterelnöke volt, egészen Slobodan Milosevic megbuktatásáig. Időközben 1997-ben kivált a DPS-ből, amely a Nyugat felé nyitott – és nemcsak a feltételezett csempészet miatt.
A délszláv belháborúk kezdetén a montenegróiak egy ideig a szerbekkel együtt harcoltak, például a Horvátországhoz tartozó Dubrovnikra is szemet vetettek. Dubrovnik ostroma és hasonló akciók miatt néhány montenegrói politikust majdnem háborús bűnösként citáltak Hágába, ám Bulatovic végül csak tanúként tűnt fel a délszláv konfliktusokat kirobbantó szerb vádlottak pereiben.
A korábbi szerb elnökhöz, Milosevichez közel álló Bulatoviccsal szemben álló Djukanovic már a kilencvenes években is kapott külföldi segítséget ahhoz, hogy Milosevictől fokozatosan távolodjon, és Montenegrót a szerb nacionalistáktól függetlenítse. Djukanovicnak elege lett a szerb dominanciából, ezért lett Crna Gora 2017-ben a NATO tagja, és a kis balkáni ország immár az EU-tagság várományosának is számít. Ebben olyan támogatói akadnak, mint Magyarország, amely a NATO-csatlakozásban nyújtott diplomáciai segítséget.
Ezt az irányvonalat ráadásul nem volt egyszerű érvényesíteni Montenegróban, ahol erős a szerb, illetve az orosz befolyás. 2016-ban állítólag szerb bérgyilkosok akarták megölni Djukanovicot, illetve orosz titkosszolgálati segítséggel puccsot készítettek elő a DPS ellen.
A hatszázezres lélekszámú országban a 2016-tól mostanáig hivatalban levő kormány a DPS-ből, illetve a hozzá lojális bosnyák, horvát és albán pártokból állt, ezen kívül a nem túl befolyásos szociáldemokraták adtak két minisztert a kabinetbe. A parlamenti pártok száma legalább tizenöt volt 2016 és 2020 között, míg a parlamenten kívül még további 27 tömörülés tülekedett a mandátumokért. Ez is mutatja, hogy a Pest megye lakosságának felét sem kitevő Montenegró a Balkán Balkánja: kicsiben megtalálható ott a térségre jellemző etnikai és vallási megosztottság szinte minden formája, katolikus és iszlám hitű albánok, nemzetiségi besorolás nélküli muzulmánok, iszlám hitű, délszláv nyelven beszélő bosnyákok, katolikus horvátok, ortodox szerbek és crnagorácok, illetve vegyes vallási összetételű romák alkotják az országot.
Most azonban ezek a betonalapok megrepedeztek: 2020 augusztusának utolsó napjaiban az egykori kommunista párt utódja elvesztette parlamenti többségét a döntően szerbekre építő ellenzékével szemben. Ennek oka a Kotori-öböl környékén élő horvátok gyengébb szereplése volt, így a mérleg nyelve hirtelen az ellenzék oldalára billent.
Djukanovic így államfőként egy új kormánnyal nézhet majd farkasszemet. A külvilág 2020 őszén csodálkozhat rá arra, hogy Montenegróban nagy számban szerbek is élnek, a szerb nacionalizmus felé tendáló politikusok jelentős része eddig ugyanis kormányon kívülről szemlélte az eseményeket. S ez az ellenzék most, 2020-ban a szerb hipernacionalistáktól az európai föderáció híveiig képes volt az összefogásra, a parlamenti többség megszerzésére – ez kétségtelenül biztató lehet a korábban hasonlóan megosztott magyar ellenzéki pártok számára is.
Az idei választás előtt egyébként a volt kommunisták rosszul mérték fel a vallásos szavazók hangulatát, így nagy hibát követtek el: Djukanovic pártja a szerb egyház montenegrói tulajdonait megkérdőjelező törvényt fogadtatott el tavaly. (A Szerb Ortodox Egyházról tudni kell, hogy az egyik központja Montenegróban van, és a szerbek nem ismerik el az önálló montenegrói ortodox egyházat sem.) A szerb egyház elleni fellépés – a Balkánon megszokott korrupciós ügyek mellett – széles körű kormányellenes tiltakozásokhoz vezetett tavaly Crna Gorában, s ezek 2020-ra is áthúzódtak, amikor a koronavírus okozta válság az ország egyik fő bevételi forrását jelentő turizmust is visszavetette.
A szerbek hergelése azért volt veszélyes, mert a montenegrói lakosság körülbelül 27-28 százaléka szerbnek vallja magát. A szerbekre épülő ellenzék pedig a 81 tagú törvényhozásban 41 mandátumot szerzett a választásokon.
Az ellenzék vezetője a Montenegró Jövőjéért elnevezésű pártszövetség, amelyet több kisebb-nagyobb mozgalom alkot, így a Demokratikus Front, amely a szerbek fő gyűjtőmozgalma, és amelyet Zdravko Krivokapic gépészmérnök professzor irányít. Krivokapic a nemzetközi sajtónak nyilatkozva folytonosan hangsúlyozza, nem kell tartani attól, hogy Oroszország felé orientálódna az új kormánykoalíció. Az azonban nem biztos, hogy Szerbiával szemben is ilyen távolságtartók lesznek. Pártjukat, mozgalmaikat ugyanis a megfigyelők igen közelállónak tartják a szerb elnökhöz, Aleksandar Vucichoz.
Nem ennyire szerbpárti a győztes ellenzéki koalícióból a Béke a Mi Nemzetünk mozgalom vezetője, Aleksa Becic, akinek tömörülése olyan szerveződéseket kapcsol össze, amelyek Európa-pártiak, polgári demokratáknak minősíthetők, illetve újbalosként sorolhatók be. Európa felé terelheti Krivokapicékat egy másik pártszövetség is, amelyet a montenegrói albán családban született Dritan Abazovic irányít. Az Egyesült Reformakció nevű mozgalom szociálliberális, progresszív és zöld törekvéseket egyesít magában, a mostani választásokon Feketén-fehéren koalíció néven, önállóan indult, elsősorban korrupcióellenes és zöld programmal.
A 41 fős többség mandátumai közül 27 a szerb Krivokapic tömörüléséből került ki, tíz az újbalos és civil jogokat hirdető, demokratikus Becictől és négy a zöldpárti albán Abazovictól érkezhet.
A mostani ellenzéki győzelemnek ugyanakkor számos hátulütője van. Tisztázatlan például, hogy a montenegrói szerbek mennyire követik az anyaország, Szerbia európai uniós csatlakozási terveit, vagy inkább Oroszország felé fordulnak. A választáson győzelmet arató ellenzéki szövetségek közül ugyanis kettő inkább Európa-párti, illetve Amerika-barát irányzatot követ. Így ezeknek
Ráadásul friss hírek szerint a DPS súlyos gazdasági örökséget hagy hátra: az államadósság az éves GDP 90 százalékára rúg, megközelíti a négymilliárd eurót, és valószínűleg a Nemzetközi Valutaalaptól kell segítséget kérnie az új kormánynak a helyzet rendezésére. Mindez szintén a nyugatos irányzatot erősítheti a győztes koalíción belül. Nem véletlen, hogy az új koalíció máris bejelentette, sőt nyilatkozatokat fogalmazott arról, hogy nem változtat Montenegró nyugati irányultságán.
Persze a Balkánon az ígéretekre nem szabad hídpilléreket alapozni. Különösen azután, hogy az ellenzék egyes tagjait még mindig a 2016-os feltételezett oroszbarát puccskísérlet miatt vegzálják a még pozícióban lévő Djukanovic-kormányzat bűnüldözési szervei. Az ellenzék hatalomra kerülése azért sem lesz könnyű, mert sajtóhírek szerint Djukanovicék rendkívüli állapotot vezetnek be a megugrott koronavírus-fertőzésekre hivatkozva, ezzel kitolva az új kormány megalakulásának időpontját.
Az ellenzéki pártszövetségek mindenesetre már megállapodást kötöttek az európai uniós csatlakozási folyamat folytatásáról, az antikorrupciós harcról, illetve arról, hogy egy szakértő által vezetett kormányt alakítanak, azaz nem pártpolitikust tesznek meg új miniszterelnöknek. Megváltoztatnák az ellenzék a Szerb Ortodox Egyházat sújtó tavalyi törvényt, amely az egyházi vagyont fenyegeti áttételesen. Az új kormánykoalíció a szociális igazságtalanságok ellen is fellépne, és nagy hangsúlyt helyezne a koronavírus okozta gazdasági problémák orvoslására.
A bosnyák és albán politikai erőket szintén bevennék az új koalícióba, vagy legalábbis elfogadnák az ő támogatásukat is. Ugyanakkor leszögezte a győztes ellenzék azt is, hogy nem változtatja meg Montenegró nemzeti jelképeit, és nem vonja vissza a Koszovó elismeréséről szóló korábbi döntést. Ez a szerbek érdeke lenne amúgy, hiszen Belgrád nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
Montenegró rendkívül kényes helyzetben van: NATO-tagállamként a Nyugat partnere, az USA és az európai hatalmak katonai szövetségese. Ugyanakkor a balkáni államban jelen vannak a keleti nagyhatalmak is. Montenegró az Adriai-tenger partján kiváló ingatlanbefektetési és nyaralási lehetőségeket kínál az orosz üzleti elit számára. Az Adria egyik gyöngyszemének tartott Sveti Stefan szigetét például egy orosz érdekeltségű turisztikai-befektetési vállalkozás, az Aman Resorts vette bérbe harminc évre nemrégiben.
A montenegrói turisztika a magyar oligarchákat is érdekli: Mészáros Lőrinc érdekeltsége két éve egy elegáns szállodát szerzett meg az Adria partján. Az említetteken kívül számos más magyar érdekeltség is működik vagy működött Montenegróban. A távközlésben megégette magát a Magyar Telekom, amely már el is adta montenegrói érdekeltségét. Az OTP viszont vezető pozíciókat szerzett a helyi bankvilágban két itteni leánybankjai révén.
Közben a kínaiak a szokásos módon léptek egy sokkal nagyobbat: hatalmas infrastrukturális projekteket valósítanak meg, így tulajdonképpen az óriási, hitelből finanszírozott, de nehezen épülő beruházásokkal túlterhelt Montenegró Pekingtől válhat függővé. Jelenleg Montenegró külföldi adósságainak 40 százalékát Kína tartja a kezében. Az oroszok szerepe közben csökkenőben van: a korábbi legnagyobb montenegrói befektető pozícióját Moszkva elvesztette, de még így is az öt legnagyobb beruházó között van.
Kiemelt kép: Savo Prelevic /AFP
