Nagyvilág

Koronavírusban halt meg Momčilo Krajišnik

75 éves korában hunyt el a háborús bűnökért elítélt volt boszniai szerb házelnök.

Momčilo Krajišnik koronavírus-fertőzés miatt vesztette életét – írta a 021.rs. alapján a Szabad Magyar Szó. A boszniai Szerb Köztársaság képviselőházának első elnökét két hete vitték kórházba. A fertőzés szövődményeként kialakult kétoldali tüdőgyulladás miatt lélegeztetőgépre kapcsolták, de nem tudták megmenteni az életét.

Krajišnikot 2000-ben a hágai törvényszék elfogatóparancsa alapján letartóztatták, 2006-ban népirtás, gyilkosság, politikai, faji és vallási alapon történő üldözés, deportálás, embertelen bánásmód, valamint emberiesség elleni bűnök miatt 20 év börtönre ítélték.

2013. augusztus 30-án engedték szabadon, miután letöltötte büntetésének kétharmadát. Az állami hírügynökség emlékeztet rá, hogy Radovan Karadzic egykori jobbkezét szabadon bocsátását követően hazájában a szerbek hősként fogadták, állami kitüntetést is kapott a boszniai Szerb Köztársaság vezetésétől.

Az 1992-1995-ös boszniai háború idején ő volt egyik legnagyobb szószólója az úgynevezett Nagy-Szerbia megalkotásának, annak, hogy egyesítsék Bosznia szerbek lakta részét Szerbiával. A boszniai háborúban több mint százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.