Nagyvilág

Putyin határozottan tagadja, hogy ők mérgezték meg Navalnijt

Nem helytállóak és megalapozatlanok az Oroszország ellen a Navalnij-ügyben megfogalmazott vádak – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Kreml kedden kiadott tájékoztatása szerint.

Az MTI szerint Macron azért hívta fel Putyint, hogy elmondja neki: a francia vizsgálat megerősítette, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen Novicsok típusú méreggel követtek el “gyilkossági kísérletet”, a vegyi fegyverekre vonatkozó normák megsértésével. A francia államfő vizsgálatot sürgetett a felelősök megállapítására.

Az orosz elnök rámutatott: a történtek valós körülményeinek tisztázásához arra van szükség, hogy a német szakemberek szolgáltassák ki a Navalnijtól vett biológiai mintákat és az azokkal végzett vizsgálatok hivatalos következtetéseit, valamint működjenek együtt az orosz orvosokkal. A Kreml szerint Macron és Putyin megállapodott: igyekeznek elősegíteni az európai partnerekkel való esetleges együttműködés paramétereinek meghatározását ebben az ügyben.

Miután a német kormány hétfőn bejelentette, hogy egy francia és egy svéd vizsgálat is megerősítette, hogy Navalnijt Novicsokkal mérgezték meg, Alekszandr Szabajev, Omszk megye főtoxikológusa a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva megismételte: az állítás nincs összhangban a páciensnek az omszki kezelésen megfigyelt klinikai képével, mert akkor nem voltak mérgezésére utaló adatok. Mint mondta, az ellenzéki politikustól vett mintákat “több szakértői osztályú laboratóriumban elemezték a legkorszerűbb berendezések és kutatási eljárások alkalmazásával”.

Putyin és Macron egyébként a telefonbeszélgetés során kifejezte érdekeltségét a fehérorosz helyzet mielőbbi békés, tárgyalásos úton való stabilizálásában. Az orosz elnök megerősítette: megengedhetetlennek tartja, hogy egy szuverén ország ügyeibe megkíséreljenek beavatkozni, és a legitim kormányra nyomást gyakoroljanak.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök videokonferenciát tart az Eurázsiai Gazdasági Unió nevű gazdasági együttműködés legfelsőbb döntéshozatali szervének, a Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanácsnak a tagjaival a Moszkva melletti Novo-Ogarjovóban lévő elnöki rezidencián 2020. május 19-én, a koronavírus-járvány idején. A 2014 májusában alapított gazdasági együttműködési szervezet tagországai Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij

Ajánlott videó

Olvasói sztorik