Nagyvilág

Putyin négyszemközt tárgyal Lukasenkával

Négyszemközt tárgyal egymással Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök – tudatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel.A két elnök nem tervezi dokumentumok aláírását és nem tartanak majd sajtótájokoztatót sem.

A Kreml korábbi tájékoztatása szerint Putyin és Lukasenka a kétoldalú stratégiai partnerség és szövetség továbbfejlesztésének kulcskérdéseit vitatja meg, különös tekintettel a jelentős közös projektek megvalósítására a kereskedelemben, a gazdaságban, az energetikában, valamint a kulturális és a humanitárius területeken, továbbá az integrációs folyamatok előmozdításának kilátásaira az orosz-fehérorosz Szövetségi Államban. A Rosszija 24 hírtelevízió azt közölte, hogy a tárgyalások középpontjában elsősorban az energiahordozók ügye és a fehéroroszországi helyzet moszkvai megítélése áll.

Lukasenka az első külföldi vezető, akit Putyin a járványhelyzet kezdete óta személyesen fogad, a fehérorosz államfő pedig először hagyta el hazáját a vitatott végkimenetelű, tömegtüntetéseket kiváltó augusztus 9-i elnökválasztás óta. A két vezető négy hónap alatt immár harmadszor találkozik egymással.

Orosz sajtójelentések szerint Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült volt ellenzéki elnökjelölt felhívással fordult Putyinhoz, amelyben arra figyelmeztetett, hogy az új fehérorosz hatalom felül fogja vizsgálni az összes megállapodást, amelyet az “illegitim” Lukaneskával köt. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az orosz vezető a “hatalombitorlóval”, nem pedig a “fehérorosz néppel” egyeztet.

Szvjatlana Cihanouszkaja, Litvániába menekült volt ellenzéki elnökjelölt szerint sajnálatos, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik Aljakszandr Lukasenkával, akit ő “hatalombitorlónak” tekint.  A politikus hétfői nyilatkozatában kijelentette: “sajnálom, hogy ön (Vlagyimir Putyin) úgy határozott, hogy a hatalombitorlóval folytat párbeszédet és nem a fehérorosz néppel”.

A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik elnöki mandátumát.

Nagy erőkkel vonultak a hatóságok a minszki tüntetők ellen vasárnap
Délutánig mintegy 250 embert állítottak elő.

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz (j) és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a cserepadon egy barátságos jégkorongmérkőzésen Szocsiban 2020. február 7-én. Lukasenka Putyin vendégeként tartózkodik a Fekete-tenger parti városban, ahol a két vezető előzőleg tárgyalásokat folytatott. MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik