Nagyvilág

Félmillió embernek kell elhagynia az otthonát az oregoni tűzvész miatt

Félmillió ember kapott hatósági felszólítást csütörtök estig az amerikai Oregon államban, hogy hagyja el otthonát a tűzvész miatt, amely példa nélkül állón szinte végig a nyugati parton pusztít. Már ez a szám is több, mint az állam lakosságának tíz százaléka, és valószínűleg tovább nő még – írja az MTI.

A tűzoltókat is meglepte, hogy már 37 helyen ég a tűz egyidejűleg az államban, ezért az Ashland városnál kitört tűz esetében máris vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy szándékos gyújtogatás történt-e. Kate Brown kormányzó közölte, hogy csütörtök estig 364 ezer hektárnyi terület égett le az államban, kétszer annyi, mint átlagosan minden évben.

Míg az állam északnyugati részén éppen most pusztít a tűz, déli részének sok településén a lakosok már elveszett otthonuk maradványait nézik könnyes szemmel – számolt be az AP amerikai hírügynökség.

Hivatalosan nem közölték, hogy Oregonban eddig hány halálos áldozata van az erdőtüzeknek, de sajtójelentések szerint legkevesebb négy. A tőle északra lévő Washington államban eddig egy halálos áldozatról tudnak, a délre lévő Kaliforniában pedig nyolcról.

Kiemelt kép: a tűzvész által elpusztított lakókocsipark maradványai a Oregon állambeli Phoenixben. Fotó: David Ryder/GETTY IMAGES NORTH AMERICA Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik