Nagyvilág

Cohn-Bendit: „Orbán tekintélyelvű kormányzása egyre inkább hasonlít a kommunistákéhoz”

Szerinte a magyar kormányfő nacionalista, aki lerombolja a demokráciát. Politikailag helyesnek tartja, amit az SZFE diákjai tesznek.

A Népszava brüsszeli tudósítója egykori ’68-as diákvezérként kérdezte a filmművészetis lázadásról, de Daniel Cohn-Bendit azt mondta, nem számít, több mint ötven éve ő mit tett, miben hitt. 75 évesen nem látja értelmét, hogy bármit üzenjen a magyar diákoknak.

De politikailag helyesnek tartom, amit csinálnak.

A volt EP-képviselő azt mondja, Orbán Viktor csak azt teszi, amit eddig. A társadalom totális kontrolljának részeként most éppen az egyetemeken szilárdítja meg befolyását. Megtetszett neki, ahogy „legjobb barátja, Putyin” kiépítette hatalmát. Úgy véli, Magyarország egyértelműen megsérti az unió alapvető értékeit, és bár ez jogilag nagyon bonyolult lesz, de

csökkenteni kell az országnak járó pénzügyi támogatást.

Úgy véli, semmi sem változott azóta, hogy EP-képviselőként 2011-ben a magyar helyzetről rendezett vitában bírálta a magyar kormányfőt, akinek ma azt mondaná, hogy

Ön egy nacionalista populista politikus, aki lerombolja a demokráciát.

Szerinte az önkényuralmi tendenciák terjednek az EU-ban, a volt kommunista országokban pedig azért nehéz meghonosítani a demokratikus kultúrát, mert az előző

autoriter rendszerek hosszan tartó nyomot hagytak a társadalmakban. És Orbán tekintélyelvű kormányzása egyre inkább hasonlít a kommunistákéhoz.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik