Nagyvilág koronavírus

Százával fertőződnek meg koronavírussal az ENSZ dolgozói Szíriában

Ez is mutatja, hogy a Aszad-rezsim eltitkolja a fertőzés valódi méretét. Vagy legalábbis képtelenek eleget tesztelni.

Az ENSZ több mint kétszáz munkatársa fertőződött meg az új típusú koronavírussal Szíriában – közölte a Reuters hírügynökség a világszervezet egyik belső körlevelére hivatkozva vasárnap.

Imran Riza, az ENSZ helyi humanitárius koordinátora múlt keddi üzenetében arról számolt be, hogy a világszervezet egy megállapodást véglegesít egy egészségügyi intézményről, amelyben a koronavírussal fertőzötteket kezelnék Szíriában.

Több mint kétszáz esetet jelentettek az ENSZ dolgozóinak sorában, akik közül többeket kórházban kezelnek, hármukat pedig evakuálni kellett egészségügyi okok miatt

– áll a levélben, amelyet az ENSZ egyik fertőzött alkalmazottja szivárogtatott ki.

Hivatalos adatok szerint Szíriában a vírus március 23-ai megjelenése óta 3171 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 134-en hunytak el a kórban.

Humanitárius és egészségügyi dolgozók ugyanakkor attól tartanak, hogy a fertőzöttek valós száma jóval magasabb lehet, így a segélyezést végző tucatnyi ENSZ-ügynökséggel együttműködő civil szervezetek soraiban is. Szerintük a damaszkuszi vezetés igyekszik elleplezni a tényleges adatokat. A szíriai hatóságok tagadják ezt, bár elismerik, hogy a tesztelés korlátozott.

Riza szerint tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma Szíriában az utóbbi két hónapban.„Szíriában a járványügyi helyzet jelentősen megváltozott” – hangsúlyozta az ENSZ koordinátora. A segélyszervezetek alkalmazottai szerint az utóbbi hetekben számos orvos és egészségügyi dolgozó hunyt el a kórban.

Szemtanúk és temetői alkalmazottak szerint július óta háromszor annyi halottat búcsúztatnak a fővárostól, Damaszkusztól délre található egyik temetőben, amelynek térségében található a legfőbb járványgóc az országban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Juszef Badaui

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.