Nagyvilág koronavírus

Karanténban a vírustagadó szlovák szélsőéges

Szerinte Montenegróból is úgy jutott át Magyarországon, hogy senki nem ellenőrizte,

Szlovákiában karanténba került Marian Kotleba, a hírhedt szlovák szélsőjobboldali ĽSNS (Mi Szlovákiánk Néppárt) elnöke – írja a Paraméter. A politikus a napokban járt Montenegróban, amelyet Szlovákia a rizikós országok közé sorol a koronavírus-járvány szempontjából. Kotlebának kötelezően karanténba kellett vonulnia, amit megerősített az ĽSNS szóvivője is.

Kedden ugyanakkor egy tárgyaláson kellene részt vennie. Ő a vádlottja a náci szimbolikára hajazó 1488 eurós csekkek ügyének. (Kotleba 2017. március 14-én, a Tiso-féle fasiszta államalapítás évfordulóján 1488 eurót adományozott szociálisan hátrányos családoknak. Az 1488 a neonácik egyik szimbolikus száma.) Marian Kotleba ügyvédje közölte, igazolást küldtek a bíróságnak a pártelnök karanténjáról.

Kotleba a Facebookra azt írta, semmit sem változott véleménye a Covid-19-ről, de karanténban van, mert a törvény előírja, ő pedig törvénytisztelő, noha sokszor nem ért egyet velük.

Korábban szintén közösségi oldalán ébresztőt fújt a szlovákoknak. Szerinte ugyanis a kormány és a sajtó mindenkit megtéveszt. Mint írta, Montenegróból haza,

áthaladtak Budapesten, az Ipolyságnál tért vissza Szlovákiába, és sehol nem ellenőrizték, nem piszkálták a maszkok miatt.

Azon a Magyarországon, ahol a Matovič-kormány és a média szerint brutálisan szigorították a feltételeket, észre sem vett bennünket senki.

Marian Kotleba szerint nem volt semmiféle vizsgálat, lázmérés, ők az első magyar rendőrőrrel a szlovák határon találkoztak.

Kiemelt kép: Marian Kotleba / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik