Nagyvilág

Lukasenka leváltotta a KGB vezetőjét

Leváltotta a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság (KGB) és a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök – számolt be az MTI csütörtökön a BelTA állami hírügynökség alapján.

Ivan Tertyelj, aki korábban az állami ellenőrzési bizottság élén állt, ezentúl a KGB-t irányítja majd. Az államfő Valerij Vakulcsikot, a KGB leváltott vezetőjét nevezte ki a nemzetbiztonsági tanács titkárának a menesztett Andrej Ravkov helyett. Vaszil Geraszimov lett az állami ellenőrzési bizottság ügyvezetője.

A Reuters hírügynökség az anyagában kiemelte, hogy az államfőnek létfontosságú megőrizni a biztonsági erők lojalitását, miközben megpróbál úrrá lenni azon a helyzeten, amely komoly kihívással fenyegeti 26 éve tartó hatalmát.

Lukasenka a személyi változásokról szólva csütörtökön azt mondta, hogy Vakulcsik nyolc évig vezette a KGB-t, és eddig senki nem tudott ebben a tisztségben megmaradni még ennek az időtartamnak a feléig sem. Méltatta megbízhatóságát, szolgálatkészségét, elkötelezettségét az állam és a nép szolgálata iránt. Új tisztségében Vakulcsik és az elnöki hivatalt vezető Ihor Szjarhijenko „maga köré fogja egyesíteni” nemcsak a titkosszolgálatokat, de a rendfenntartó erőket is, és végrehajtja a fennálló feladatokat is – hangsúlyozta az államfő.

Az Interfax hírügynökség internetes oldalán emlékeztetett arra, hogy Lukasenka az augusztus 9-i elnökválasztás után tíz nappal Raman Halovcsankát nevezte ki kormányfőnek, míg a többi tisztviselő megőrizhette korábbi beosztását.

A Reuters megjegyzi, hogy ráterelődött a nyilvánosság figyelme a fehérorosz biztonsági erők magatartása, miután az ENSZ emberjogi szakértői kínzásokról, megveretésről és rossz rendőrségi bánásmódról kaptak többszáz jelentést. A minszki kormány azonban tagadta azt, hogy lettek voltak az őrizetbe vettek sérelmére elkövetett visszaélések. Azt állította, hogy a biztonsági erők megfelelően léptek fel a tiltakozókkal szemben.

Kiemelt kép: Alexander ASTAFYEV/Sputnik/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik