Nagyvilág koronavírus

Vizsgálja az EU, hogy kivételeznek a magyar határon a visegrádi országok polgáraival

A szeptember 1-jétől érvényes magyar határzár miatt küldött levelet Ylva Johansson belügyi és Didier Reyners igazságügyi biztos a magyar kormánynak, kifejezve aggályaikat – írja az Eurológus az Európai Bizottság sajtótájékoztatójáról beszámolva.

Felhívták a magyar kormány figyelmét a schengeni térség integritásának fontosságára, és arra, hogy az uniós szabályok értelmében a határokon bevezetett korlátozó intézkedéseket megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Diszkrimináció lehet, ha valaki nemzetisége vagy állampolgársága miatt szenved hátrányt egy tagállami döntés nyomán.

Márpedig azzal, hogy Magyarország először a cseh, néhány órával később pedig a szlovák és a lengyel polgároknak is – feltételekkel – megengedte a belépést, állampolgárságtól tette függővé az unión belüli szabad mozgást, és állampolgárság alapján fosztotta meg ettől 23 másik ország polgárát. Az Európai Bizottság ilyen esetekben mérlegeli az ügy körülményeit, felveszi a kapcsolatot az érintett állam hatóságaival, és ha úgy dönt, kötelezettségszegési eljárást is indíthat – írta az Eurológus.

Amint beszámoltunk róla, a magyar kormány határzár bevezetését megelőző este módosított a vasárnap kihirdetett szabályokon, amelyek csak indokolt kivételekkel tették lehetővé külföldiek belépését Magyarországra. Az Orbán-kormány végül a V4-ek vezetőivel tartott egyeztetés után úgy döntött, hogy a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy öt napnál nem régebbi negatív koronavírusteszttel bejöhetnek, hasonlóképpen a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég kettő helyett egy negatív teszt a hazaérkezést követően.

A kormány döntése nem csak az uniót lepte meg: sorozatosak a panaszok azoktól a szlovákiai magyaroktól, akik szintén szeretnének Magyarországra jönni, de nem rendelkeznek előre lefoglalt szállással, és az ingázó munkavállalókra vonatkozó szabályoknak sem felelnek meg.

Kiemelt kép: Visszaforduló személygépkocsi a Somoskőújfalu és Sátorosbánya közötti határátkelőnél. Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik