Nagyvilág

Koronavírusos lett Julija Timosenko, állapota súlyos

Megfertőződött koronavírussal Julija Timosenko volt ukrán kormányfő –közölte vasárnap Marina Szoroka, a Timosenko vezette Haza párt szóvivője.

Az MTI szerint az 59 éves politikus koronavírus tesztje pozitív lett, állapota súlyos, 39 Celsius fokos lázzal küzd. “Sajnos, ez az igazság” – írta Facebook bejegyzésében Szoroka.

Értesülések szerint Timosenko családtagjai is megfertőződtek a vírussal. Szoroka erről azonban nem tett említést. Timosenko 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget.

A 42 millió lakosú Ukrajnában mintegy 105 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, és több mint 2270 a kór halálos áldozatainak száma.

Kiemelt kép: Julija Timosenko korábbi ukrán miniszterelnök, a Haza párt elnökjelöltje távozik a kijevi sajtótájékoztatójáról 2019. március 31-én, az ukrán elnökválasztás első fordulója után. Az exit poll-felmérések eredménye szerint Petro Porosenko államfő és Volodimir Zelenszkij humorista, színész és producer jutnak be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába. MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.