Nagyvilág

Cihanouszkaja reméli, hogy Minszk meghallja a nép hangját

Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki elnökjelölt reményét fejezte ki pénteken, hogy a minszki vezetés meghallja a nép hangját; szerinte a polgárok azt akarják, hogy új, szabad és igazságos elnökválasztásokat tartsanak az országban. Cihanouszkaja a litván fővárosban, Vilniusban tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy minden országnak tiszteletben kell tartania Fehéroroszország szuverenitását. Hozzátette, hogy Oroszország egyelőre nem próbálta felvenni vele a kapcsolatot. Azt is mondta, hogy akkor tér vissza hazájába, amikor ezt biztonságosnak érzi.

Cihanouszkaja arról beszélt, hogy minden békés tüntetést támogat és reménykedik abban, hogy létrejön a párbeszéd a fehérorosz nép és a hatóságok között az új választások megtartása érdekében.

Nagyon remélem, hogy a józan ész felülkerekedik, hogy a nép hangját meghallják, a hatóságok a párbeszédet választják és megtartják az új, igazságos választást,

mondta Cihanouszkaja, és leszögezte, hogy az erőszaknak véget kell vetni, a politikai foglyokat szabadon kell engedni.

Az ellenzéki vezető közben pénteken újabb videóüzenetében felszólította a nagy fehérorosz gyárak dolgozóit, hogy folytassák és szélesítsék a sztrájkot, mert – mint fogalmazott – tőlük, az ő egységüktől és határozottságuktól függ Fehéroroszország jövője, amely egyben a gyerekeik jövőjét is jelenti.

Cihanouszkaja stábja pénteken panaszt tett a legfelsőbb bíróságon a választási bizottság ellen, amiért a testület véglegesítette az augusztus 9-én tartott elnökválasztás eredményeit. A választási stábban közölték, hogy a panaszt benyújtották és a legfelsőbb bíróság három napon belül eldönti, hogy elbírálja-e.

A folyamodványban kérik a választási bizottság azon döntésének az érvénytelenítését, amellyel elutasította a hozzá benyújtott panaszukat, továbbá kérik az augusztus 9-i elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítését az egész országra vonatkozóan.

Korábban az eredmények érvénytelenítését kérte a bíróságtól Anna Kanopackaja elnökjelölt, volt parlamenti képviselő és bírósághoz fordul hétfőn Andrej Dmitrijev, a Mondj Igazat társadalmi szervezet társelnöke, aki ugyancsak indult a választáson. Az ötödik elnökjelölt, Szjarhej Cserecseny, a Fehérorosz Szociáldemokrata Párt elnöke közölte, hogy nem kíván bírósághoz fordulni.

Lukasenka nem tárgyal

Uladzimir Andrejcsenka, a parlament alsóházának elnöke pénteken tévéinterjújában kijelentette, hogy a képviselők hajlandóak a párbeszédre minden politikai erővel és minden polgárral az országban tapasztalható ellentmondások feloldása érdekében. A legfontosabb szerinte a stabilitás megőrzése, a törvények és az alkotmány betartása.

Aljakszandr Lukasenka államfő részéről azonban a párbeszédre való hajlandóság egyelőre nem tapasztalható. Sőt pénteken a Dzerzsinszkij agroipari vállalatnál tett látogatásán kereken elutasította a párbeszédet az ellenzéki erőkkel és közölte, hogy kizárólag a munkáskollektívákkal hajlandó tárgyalni. Megjegyezte, hogy az ellenzék eleinte a szavazatok újraszámlálását követelte, most pedig felhagyott ezzel és új választásokat követel.

Értik, hogy nyolcvan százaléknyit (a szavazatoknak) nem lehet meghamisítani

tette hozzá.

Lukasenka fogadkozott, hogy a következő napokban rendezni fogja az országban kialakult helyzetet, de hadiállapotot nem fog bevezetni. A helyzet átpolitizált, de szerinte nem kell katasztrofálisnak tekinteni. Nem engedhető meg az ország lerombolása – jelentette ki az államfő, akit a Belta fehérorosz hírügynökség idézett.

Lukasenka leszögezte, hogy mindent megtesz az ország stabilizálásáért és nem fogja eltűrni a rendőrök elleni támadásokat. Mint fogalmazott: az járt a fejében, hogy az emberek őt fogják átkozni, amiért nem védte meg őket.

Elítélnek engem maguk vagy sem, de amíg én vagyok az elnök, kemény politikát fogok folytatni a helyzet stabilizálásáért az országban,

szögezte le Lukasenka és az Egyesült Államokat, valamint Európát vádolta a zavargások megszervezésével. Szerinte a Nyugat Oroszország ellenében akarja felhasználni Fehéroroszországot és el akarja szakítani az ország egy részét, Grodno térségét.

Nemrég már kitették a lengyel zászlókat,

mondta az államfő és hozzátette: odautazik, hogy személyesen szemügyre vegye az ottani helyzetet.

Az államfő azt állította, ő maga segítette Cihanouszkaját abban, hogy külföldre utazhasson és ez az ő kérésére történt.

Ő egy normális asszony, szereti a gyerekeit, de a tűzbe dobták és most a parázson lépked. Megtévesztette, ujja köré csavarta a (litván) külügyminisztérium, a szakszolgálatok,

mondta az államfő.

Közben Aljakszandra Konjuk főügyész arra figyelmeztetett, hogy akár büntetőjogi felelősségre is vonhatók azok, akik részt vesznek a hatóságok által nem engedélyezett, így törvénytelennek minősülő rendezvényeken. A fehérorosz ellenzék arra készül, hogy pénteken és a hétvégén is folytatja a tüntetéseket.

Fehéroroszország posztszovjet történetének legjelentősebb politikai válságát éli, másfél hete folyamatosak a tízezreket vonzó megmozdulások – emlékeztet az MTI. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. A 65 éves Lukasenka 1994 óta irányítja Fehéroroszországot és sorozatban hatodik mandátumát nyerte el. Legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja a választás után Litvániába menekült. Két gyermekét már a választás előtt Litvániába küldte. Férje, Szjarhej Cihanouszki kormánykritikus vlogger indulni akart az elnökválasztáson, de letartóztatták, ezért helyette ő vállalkozott a megmérettetésre és napok alatt hatalmas népszerűségre tett szert. Állítása szerint ő nyerte meg a választást, nem Lukasenka.

Kiemelt kép: Paulius Peleckis/ANADOLU AGENCY/Anadolu Agency via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik