Nagyvilág

Belarusz kiadta az elfogott zsoldosokat Oroszországnak

Fehéroroszország átadta Oroszországnak azt a 32 orosz állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Wagner csoport elnevezésű orosz magán zsoldoshadsereg tagjai – közölte a moszkvai főügyészség sajtószolgálata pénteken.

A tájékoztatás szerint az Igor Krasznov főügyész augusztus 5-én előterjesztett jogsegélykérelme nyomán átadott 32 orosz állampolgár már megérkezett Oroszországba.

Fehéroroszországban július 29-én hozták nyilvánosságra, hogy 33 orosz állampolgárt vettek őrizetbe, akik feltehetőleg a Wagner csoport tagjai. A minszki hatóságok gyanúja szerint azért érkeztek Fehéroroszországba, hogy destabilizálják a helyzetet az augusztus 9-i elnökválasztás előtt.

Az orosz ügyészség pénteki közlése szerint a 33. őrizetbe vett orosz-fehérorosz kettős állampolgár, és így egyelőre Fehéroroszországban marad.

A moszkvai vádhatóság hangsúlyozta, hogy az elfogottak átadása a nemzetközi jog, illetve az orosz és a fehérorosz jogrend szigorú betartásával és a két ország ügyészségeinek szoros együttműködésével zajlott le.

A főügyészség közölte azt is, hogy az illetékes hatóságok vizsgálatot folytatnak a kialakult helyzet tisztázására. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök korábban úgy vélekedett, hogy a zsoldosokat szándékosan küldték országába. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tagadta ezt, azt állítva, hogy csak egy harmadik országba átutazóban tartózkodtak Fehéroroszországban.

A fehérorosz nyomozó bizottság szerint a csoportos rendzavarások előkészítésével gyanúsított zsoldosok az elnökválasztáson a hivatalos eredmények szerint alulmaradt Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt férjével és Mikola Sztatkevics ismert ellenzékivel állhatnak kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik