Nagyvilág

A Bejrútban felrobbant ammónium-nitrát mennyiségének tízszeresét tárolják egy román kikötőben

A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a veszélyes anyagok tárolására, mozgatására vonatkozó európai szabályokat – közölte az MTI.

A bejrúti robbanás után – ahol körülbelül 2700 tonna ammúnium-nitrát robbant fel – a romániai sajtó és a román hatóságok is azonnal vizsgálni kezdték, hogy veszélyt jelent-e Marosvásárhelyre a város peremén működő Azomures műtrágyagyár, amelyik többek között ammónium-nitrát alapú műtrágyát is gyárt, valamint azt, hogy milyen mértékben veszélyeztetik Konstanca lakosságát a kikötőben tárolt és rakodott veszélyes anyagok.

A romániai tengeri kikötők igazgatósága csütörtökön közölte, hogy a konstancai kikötőben jelenleg közel 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak.

Ez mintegy tízszerese annak a mennyiségnek, amely Bejrútban felrobbant.

Bejrúti robbanás: legalább harminc embert még mindig nem találnak
A robbanás a környék hat kórházában okozott működési fennakadásokat, és több mint 20 egészségügyi létesítményt megrongált.

Az igazgatóság közlése szerint öt társaság rakodik és tárol ideiglenesen ammónium-nitrátot Konstancán, mindegyik a katasztrófavédelem engedélyével, és a vonatkozó európai szabályozások szigorú betartásával.

Az igazgatóság azt is közölte, hogy a jelenleg tárolt mennyiség átlagosnak mondható. Az év eleje óta több mint 87 ezer tonna ammónium-nitrátot rakodtak Konstancán tengeri és folyami hajókba.

A műtrágyagyár inkább rögtön elszállítja a veszélyes anyagot

A marosvásárhelyi Azomures társaság közleményben tudatta, hogy a gyár területén nem tárolnak nagy mennyiségű ammónium-nitrát alapú műtrágyát. A terméket a gyártás után azonnal értékesítik, és elszállítják. A gyár azt is közölte, hogy az általuk gyártott műtrágya magától nem gyúlhat meg, nem robbanhat fel, tehát nem veszélyes, ha a tárolásánál, mozgatásánál betartják a vonatkozó európai normákat.

A műtrágya csak akkor bomolhat fel veszélyes anyagokra, ha hőnek vagy tűznek van kitéve.

Ludovic Orban miniszterelnök pénteken elmondta: a konstancai kikötőben tárolt műtrágya kereskedelmi szerződés tárgyát képezi, és csak addig tartják ott, amíg hajóra nem rakhatják. Hozzátette, mind a belügyminisztériumtól, mind a katasztrófavédelemtől tájékoztatást kért, és biztosították, hogy mindent megtettek a biztonság érdekében.

Romániában 2004 májusában 18 ember életét követelte és 13 személyt súlyosan megsebesített egy ammónium-nitrát szállítmány felrobbanása. Akkor a dél-romániai Mihailestien balesetet szenvedett, felborult és kigyulladt egy 20 tonna műtrágyát szállító teherautó. Az áldozatok között tűzoltók, újságírók és olyan helybeliek is voltak, akik az út mellé kiszóródott műtrágyából próbáltak lopni.

Csütörtökön az Aradot Temesvárral összekötő országúton gyulladt ki egy 24 tonna ammónium-nitrát alapú műtrágyát szállító kamion. A tűzoltóknak még az előtt sikerült eloltaniuk a tüzet, hogy az a rakományra is átterjedhetett volna.

Kiemelt kép: MTI/AP/Haszan Ammar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik