Nagyvilág

Neil Young bírósághoz fordult, mert Trump kampányában használják a dalait

Neil Young kanadai zenész szerzői jogsértésre hivatkozva nyújtott be keresetet kedden Donald Trump amerikai elnök kampánystábja ellen, két dalának, a Rockin’ in the Free Worldnek és a Devil’s Sidewalknak a jogosulatlan használatáért.

Ennek a keresetlevélnek nem célja tiszteletlenül kezelni az amerikai állampolgárok jogait, hogy szabadon támogathassák az általuk választott jelöltet. Ugyanakkor a felperes nem tudja nyugodt lelkiismerettel engedni, hogy a zenéjét himnuszként használják fel egy megosztó, az amerikai értékekkel szembemenő kampányban, amely tudatlanságra és gyűlöletre épül

– idézi a keresetet a Deadline című filmes portál.

A kanadai rocksztár jogi képviselői szerint Trump kampánystábja mindkét érintett dalt lejátszotta idén júniusban az oklahomai Tulsában tartott választási nagygyűlésen, noha erre nem volt engedélye és a zenész sem egyezett bele dalainak bármilyen politikai eseményen való felhasználásába.

Az amerikai elnök kampánystábja egyelőre nem reagált a keresettel kapcsolatos megkeresésre.

A Kaliforniában élő, amerikai állampolgársággal is rendelkező Young meggyőződéses demokrata. Amikor Trump 2015 júniusában bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson, a zenész tiltakozott az ellen, hogy Rockin’ in the Free World című számát felhasználják a kampányban. A stáb azonban azt állította, hogy engedélyt szerzett az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társaságán (ASCAP) keresztül.

A művészeknek azóta lehetőségük van jelezni a szervezetnél, ha nem akarják, hogy dalaikat politikai célokra használják fel. Young állítása szerint Trump kampánystábja „szándékosan figyelmen kívül hagyta” kérését, hogy ne játsszák a dalait.

A kereset hivatalos végzést kér arról, hogy a dalokat nem használhatják fel a kampányban, továbbá 750 dollár és 150 ezer dollár (218 ezer-43,6 millió forint) közötti kártérítést igényel mindkét szerzői jogsértésért.

Más zenészek is rendszeresen panaszkodnak arra, hogy a politikusok kampányfellépések során jogtalanul használják fel dalaikat. Kritizálta emiatt Trumpot már Elton John, Ozzy Osbourne, Adele és a 2017-ben elhunyt Tom Petty családja is. A Rolling Stones júniusban perrel fenyegette meg az amerikai elnököt arra az esetre, ha továbbra is felhasználja zenéjét újraválasztási kampányában. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.