Nagyvilág

A Dominikai Köztársáság cáfolja, hogy ott lenne a száműzetésbe vonult volt spanyol király

A Dominikai Köztársaság bevándorlási hivatala kedd este közölte, hogy ellentétben a spanyol lapok állításával, I. János Károly volt spanyol uralkodó nem lépett „az ország területére”. A súlyos korrupciós botrányba keveredett előző spanyol király hétfőn jelentette be, hogy elhagyja hazáját, és az ABC című spanyol lap írta azt, hogy Dominikára ment. A dominikai külügyminisztérium az AFP francia hírügynökség kérdésére közölte, hogy „nem áll a rendelkezésére semmilyen olyan információ”, amely szerint I. János Károly a karibi országban tartózkodik – írja az MTI.

Az ABC tudomása szerint a volt uralkodó a hét végén Spanyolországon belül Galiciába, onnan pedig a portugáliai Portóba utazott, ahonnan elrepült a Dominikai Köztársaságba. Az újság azt feltételezte, hogy I. János Károly elfogadta számos meghívása egyikét, de nem tudni, hogy végül a karibi országban fog-e letelepedni. Az újság emlékeztetett: a volt uralkodó egyszer azt mondta, hogy ha el kellene hagynia Spanyolországot, akkor Új-Zélandra utazna.

A TVI portugál televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy a volt uralkodó a portugáliai Estoril településen van, ahol gyerekkorának egy részét töltötte. Az El Confidencial című lap viszont azt írta, hogy I. János Károly Olaszországba vagy Franciaországba utazhatott. Hivatalos bejelentés a volt uralkodó hollétéről egyelőre nincs.

A volt uralkodó neje, a 81 éves Zsófia médiajelentések szerint nem akar külföldre távozni férjével. A volt királyné néhány napja vakációra Mallorcára utazott. Pénteken odavárják fiát, VI. Fülöpöt, a jelenlegi uralkodót, feleségét, Letíciát és gyermekeiket, Leonórát és Zsófiát is.

I. János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja hazáját, és külföldön telepszik le. Hírügynökségek egy pénzügyi botrányt emlegetnek a döntés hátterében. A királyi család internetes oldalán jelent meg a levél, amelyben a volt király a fiát, az 52 éves VI. Fülöpöt tájékoztatta szándékáról. Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni, írta a volt uralkodó, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva. Azt nem közölte, hogy hová távozik.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nemrég „zavarónak” nevezte a János Károly körül kialakult helyzetet, amelynek része egy pénzügyi vizsgálat Spanyolországban és Svájcban. Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

Amióta a legfelsőbb bíróság vizsgálatot kezdeményezett, a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy eurómilliókról lehet szó. Az összeget a király állítólag Abdalláh egykori szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és Svájcban helyezte el. Ez a hatóságok gyanúja szerint a pénz eltüntetésére irányuló próbálkozás lehetett. János Károly ügyvédje közölte, hogy a volt király a hatóságok rendelkezésére áll.

A 82 éves volt uralkodó csaknem negyven évig ült a trónon, és igen nagy szerepet játszott a modern, demokratikus Spanyolország békés felépítésében Francisco Franco diktátor 1975-ös halála után. A trónról 2014-ben mondott le.

Kiemelt kép: DANI POZO/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik