Mesterlövész lőtte agyon az ukrajnai túszejtőt

Megtalálták, majd egy mesterlövész célzott lövéssel lelőtte azt a férfit, aki több mint egy hete ejtett túszul egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában – hozta nyilvánosságra az ukrán rendőrség szombaton hivatalos honlapján.

Az MTI beszámolója szerint a 32 éves, többszörösen büntetett előéletű Roman Szkripniket még július 23-án állították meg járőrök Poltava belvárosában egy lopott autóval. A férfi egy gránát felrobbantásával fenyegetőzött és túszul ejtett egy rendőrtisztet, majd a hatóságok által számára biztosított másik járművel kihajtott túszával együtt a városból. Később a rendőrtisztet elengedte, a gépkocsit elhagyta és egy erdőbe menekült be, ahol a rendőrök nyomát vesztették. Nyolc napon át kutattak utána nagy erőkkel, még helikoptert is bevetettek.

Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebookon közzétett bejegyzésében leírta, hogy szombatra virradó éjjel egy rendőr egy lakatlan házban megtalálta Szkripniket a Poltava megyei Opisnya falu mellett. A férfi azonban újból túszul ejtette a rá találó rendőrt, és ismét a gránát felrobbantásával fenyegetőzött, ezen kívül egy szolgálati fegyver is volt nála.

Herascsenko szavai szerint a túsznak a férfi lelövése után három másodperce volt, hogy félreugorjon a gránát felrobbanásáig, és sikerült is sértetlenül megúsznia. Hozzátette még, hogy a túszejtőnek lett volna lehetősége megadnia magát, és „életben maradt volna, noha hosszú éveket töltött volna börtönben, de ő ezt az utat választotta”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.