Nagyvilág

Nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten is, jelezve, hogy romlik a munkaerőpiaci helyzet az új koronavírussal fertőzöttek számának megugrása és a nyomott kereslet következtében.

A munkaügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 1 millió 434 ezer volt a július 25-én zárult héten, 12 ezerrel haladja meg az egy héttel korábban mértet. Az előző heti, július 18-cal végződő hétről szóló jelentéssel tizenöt hétig tartó trend szakadt meg, ugyanis a március 26-tal zárult hét óta először számoltak be emelkedésről.

Miután a koronavírus-járvány és az annak megfékezését célzó intézkedések miatt szinte teljesen leállt az amerikai gazdaság, március harmadik hetében példátlan méretű elbocsátási hullám indult. Egy hét múlva több mint 6,86 millión tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, amely aztán folyamatosan csökkent, de aggasztóan magas, jóval az egymillió fölötti szinten maradt.

A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma a július 18-ával végződött héten 867 ezerrel, 17 millió 18 ezerre emelkedett. Elemzők sokkal jobb adatra számítottak, 16,2 milliós számot vártak.

A járvány megfékezését célzó intézkedések lazítása után újra emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, a leginkább sújtott régiókban, az ország déli és nyugati részén egyes helyeken a hatóságok újra elrendelték a nem létfontosságú vállalatok tevékenységének felfüggesztését vagy éppen elhalasztották az újranyitást. Így elindult az elbocsátások második hulláma, ami a kereslet csökkenésének következménye.

Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 32,9 százalékkal.

A 2007-2009-es pénzügyi és gazdasági válság idején, amikor 8,7 millió álláshely szűnt meg, 665 ezren tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők heti száma.

Kiemelt kép: Saul Loeb /AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.