Nagyvilág

Két év alatt 60-ról 23 százalékra csökkent Putyin bizalmi indexe Oroszországban

Huszonhárom százalékra csökkent Vlagyimir Putyin elnök bizalmi indexe az orosz körében – írja az MTI.

A Jurij Levada Független Elemzőközpont szerdán megjelent felmérése szerint a megkérdezettek 23 százaléka nevezte meg az államfőt arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik politikusban vagy közéleti személyiségben bízik meg.

Egy évvel ezelőtt Putyin hasonlóan mért bizalmi indexe még 40, 2017-ben pedig 59 százalékon állt. Mindemellett a válaszadók 60 százaléka továbbra is támogatja, 33 ellenzi a tevékenységét. Ez az arány fél évvel ezelőtt még 68:31 volt.

Putyint az elmúlt hónapok során számos bírálat érte amiatt, ahogyan a Covid-19-járványra reagált. Emellett ellenérzést váltott ki sokakban, hogy az alkotmánymódosítás “lenullázta” eddigi mandátumait, vagyis lehetővé tette számára, hogy még további két, hatéves ciklus erejéig hivatalban maradhasson.

Putyin elhárított minden akadályt, 84 éves koráig elnök maradhat
Bár Moszkván kívül még tombol a járvány, Vlagyimir Putyint ezt nem akadályozta meg abban, hogy népszavazással erősítse meg akaratát. Így akár 36 évig is tarthat a Putyin-korszak Oroszországban.

Putyint a bizalmi erősorrendben Mihail Misusztyin miniszterelnök, Vlagyimir Zsirinovszkij, a nacionalista és jobboldali Liberális Demokrata Párt vezetője és Szergej Sojgu védelmi miniszter követi, egyaránt 10 százalékkal, az 1617 fős reprezentatív mintán, július 24-én és 25-én elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A megkérdezettek 42 százaléka vélekedett úgy, hogy az ország jó irányba halad – szemben a fél évvel ezelőtti 52 százalékkal – 40 százalék pedig úgy, hogy nem. 18 százalék nem tudott erre a kérdésre válaszolni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök videokonferenciát tart az Eurázsiai Gazdasági Unió nevű gazdasági együttműködés legfelsőbb döntéshozatali szervének, a Legfelsőbb Eurázsiai Gazdasági Tanácsnak a tagjaival a Moszkva melletti Novo-Ogarjovóban lévő elnöki rezidencián 2020. május 19-én, a koronavírus-járvány idején. A 2014 májusában alapított gazdasági együttműködési szervezet tagországai Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij

Ajánlott videó

Olvasói sztorik