Nagyvilág koronavírus

WHO: Határzár helyett belső szigorral kell többet tenni a járvány ellen

A nemzetközi közlekedést gátló határzárak nem tarthatók fenn bizonytalan ideig, az országoknak határaikon belül kell többet tenniük a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért – jelentette ki hétfőn Genfben online sajtótájékoztatón, az Egészségügy Világszervezet, a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban a járvány erősödése miatt több ország ismét utazási korlátozásokat és biztonsági szigorításokat vezetett be, Nagy-Britannia például karanténra kötelezi a Spanyolországból visszatérőket. Közölte: csak szigorú intézkedésekkel, a maszkviselési kötelezettségtől kezdve a tömeges jelenlét elkerüléséig, birkózhat meg a világ a járvánnyal.

Ahol ezeket a rendelkezéseket betartották, ott a fertőzés lassult, ahol nem, ott erősödött a járvány,

mondta a főigazgató, dicsérőn kiemelve Kanadát, Kínát, Németországot és Dél-Koreát.

A tájékoztatón részt vett Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója is, aki azt hangsúlyozta, hogy lehetetlen a közeljövőben ismét lezárni az országhatárokat.

A nemzetgazdaságoknak meg kell nyílniuk, az embereknek dolgozniuk kell, a kereskedelemnek újra kell élednie,

mondta Ryan, megerősítve a főigazgató szavait, miszerint a járvány elleni szigor csökkenti a fertőzések számát, míg enyhítése növeli.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik