Nagyvilág

Szijjártó Péter: Nem hiszünk az Európai Egyesült Államokban!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a lehető legjobb megállapodás született az európai helyreállítási alapról a hét elején véget ért uniós csúcson, ha nem a legjobb lett volna, akkor Magyarország nem fogadta volna el.

Az MTI tudósítása szerint erről a France24 francia tévének adott interjújában beszélt péntek este.

A fő célunk az volt, hogy ezeket az európai forrásokat igazságosan és objektív kritériumok alapján osszuk el közösen. Szó sem lehetett arról, hogy engedjünk bármilyen zsarolásnak, vagy annak, hogy bizonyos országok nyomást gyakoroljanak másokra, szubjektív kritériumokat szabjanak meg a szétosztás módszerében

– fogalmazott Szijjártó.

Arról, hogy az úgynevezett „takarékos” országok feltételeket szabtak volna a szétosztáshoz, azt mondta: „Egyszerűen elfogadhatatlan számunkra feltételekhez kötni, hogy egy bizonyos tagország hozzáférhet-e uniós pénzalapokhoz. Egyik tagország sem mondhatja meg egy másiknak, hogy kaphat-e ezekből a pénzekből.”

A riporternek arra a felvetésére, hogy ebben a pénzügyi segélyszétosztásban megnyilvánuló szolidaritás lehet az első lépés a föderális Európa felé, Szijjártó azt mondta:

Egyáltalán nem hiszünk abban az elképzelésben, amelyet mondjuk Európai Egyesült Államoknak hívhatnánk. Úgy gondoljuk, hogy az Európai Unió csak úgy lehet erős, ha tagállamai erősek, és csak úgy lesz erős, ha tagállamai ragaszkodnak az identitásukhoz, ami a nemzeti és a történelmi identitást, a vallási és a kulturális örökséget jelenti.

A riporter szóba hozta Mark Rutte holland miniszterelnököt, aki jogállamisági kritériumok teljesüléséhez kötötte volna a pénzek szétosztásának módját.

„Mark Rutte bevándorláspárti politikus. Gyűlöli a mi politikánkat, amely nagyon határozottan ellenzi a bevándorlást. Egyértelmű, hogy az utóbbi években nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, amikor megbüntethette Magyarországot, amely ragaszkodik bevándorlásellenes politikájához” – mondta Szijjártó Péter.

Arról, hogy Magyarország hogyan készül fel a koronavírus-járvány esetleges második hullámára, a miniszter azt mondta: „Sikerült ellenőrzésünk alatt tartani a helyzetet, viszonylag alacsony szintre szorítani a fertőzöttek számát. Nem szeretnénk, ha erőfeszítéseink hiábavalók volnának. Ezért továbbra is óvatosak vagyunk az Európai Unión kívüli országokkal szembeni határnyitásban, az unión belül azonban természetesen beengedjük az országba minden vendégünket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik