Nagyvilág

Jelképes látogatást tett Erdogan a mecsetté alakuló Hagia Sophiában

Vasárnap üzenetértékű látogatást tett Recep Tayyip Erdogan török államfő Isztambulban a Hagia Sophia egykori ortodox bazilikában, amelynek mecsetté alakításáról az elnök pár napja adott ki rendeletet.

Erdogan az épület belsejében megtekintette az átalakítási munkálatokat. Múlt héten a török legfelsőbb közigazgatási bíróság semmisnek minősítette azt az 1934-es minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról szólt. Erdogan pedig rövid időn belül rendeletet adott ki az újbóli mecsetté alakításra. A rendelettel az épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz (Diyanet) került.

Erdogan elrendelte a Hagia Sophia mecsetté alakítását
Döntött a török legfelsőbb közigazgatási bíróság.

A Hagia Sophiában jövő pénteken tartják az első nagy közös imát, amelyre ötszáz embert várnak. Egyelőre nem tudni, hogy a török elnök jelen lesz-e. Az egykori ortodox bazilika belsejét díszítő keresztény ikonokat letakarják majd az ima idejére – írja az MTI.

A török vezetés hangsúlyozza, hogy az épület mindenki, keresztények és muzulmánok előtt is nyitva marad. Ezentúl azonban a Hagia Sophiába belépőknek le kell majd venni a cipőjüket, elválasztják a férfiaknak és nőknek fenntartott tereket, és a nőknek le kell fedni a fejüket.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik