Nagyvilág

Ipari kémkedéssel vádolták meg a Huawei munkatársait

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a kínai Huawei távközlési óriásvállalat néhány munkatársa elleni szankciót jelentett be, és az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevők elleni új szankciókat ígért szerdán tartott sajtókonferenciáján.

Az amerikai diplomácia irányítója a Huawei büntetőintézkedésekkel sújtott munkatársait ipari kémkedéssel vádolta meg, és vízumkorlátozásokat jelentett be velük szemben.

Pompeo egyúttal üdvözölte a brit kormány keddi döntését, amelynek értelmében London megszakította üzleti kapcsolatait a Huaweijel. Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó már kedden este közleményben méltatta a Johnson-kormány döntését, kiemelve, hogy ez annak az „erősödő nemzetközi egyetértésnek a jele, amely a Huaweit és más (kínai) szereplőket nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartja”.

A sajtókonferencián Mike Pompeo ígéretet tett arra is, hogy az amerikai kormányzat várhatóan új szankciókat hoz az Oroszország és Németország között építendő Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevők ellen is. „Azzal számolunk, hogy azokat, akik részt vesznek e terv kivitelezésében, várhatóan átvizsgáljuk az esetleges szankciók végett” – fogalmazott a tárcavezető.

Pompeo kifejtette: az Északi Áramlat-2-ben részt vevők megítélése egy 2017-ben, a szövetségi kongresszus által csaknem egyhangúlag elfogadott törvény hatálya alá esik. Az idézett törvény „az Egyesült Államok ellenségeinek szankciók révén történő hárítását” szolgálja.

Donald Trump amerikai elnök már tavaly decemberben aláírt egy törvényt, amely szankcionálta az Északi Áramlat-2-ben részt vevő vállalatokat. Amerikai álláspont szerint ugyanis az újabb gázvezeték fokozná Európa függését az orosz energiától, és ezzel erősítené Moszkva politikai befolyását a kontinensen.

A szankciókat akkor mind Németország, mind az Európai Unió élesen bírálta, és az európai ügyekbe történő amerikai beavatkozásnak minősítette.

A hagyományos szárazföldi tranzitállamok elkerülését lehetővé tevő Északi Áramlat-2 gázvezeték a Balti-tengeren keresztül szállítana orosz gázt az oroszországi Viborgból a német partoknál fekvő Greifswaldig. Mind az orosz, mind a német kormányzat elkötelezett az Ukrajnát és Fehéroroszországot elkerülő gázvezeték további bővítése mellett. A 2020 végére ígért üzembe helyezés azonban egyelőre húzódik, mert Dánia környezetvédelmi és energiapolitikai hatóságai fenntartásokat fogalmaztak meg.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jens Schlüter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.