Nagyvilág koronavírus

Először viselt maszkot a kamerák előtt Donald Trump

Először viselt arcmaszkot Donald Trump a kamerák előtt – számolt be a Hill amerikai hírportál. Az amerikai elnök szombaton a Walter Reed katonai kórházat látogatta meg, ahol sebesült katonákkal és koronavírusos betegeket ápoló egészségügyi dolgozókkal találkozott.

Trump eddig nem nagyon viselt maszkot nyilvánosan. Májusban, amikor egy Ford-gyárba látogatott el, akkor feltette a maszkot, de a sajtó képviselői előtt nem viselte, mert nem akarta, hogy lássák. Az elnök korábban azt nyilatkozta, hogy nincs baja a maszkviseléssel egy zsúfolt helyen, és állította, hogy ha ellátogatna egy kórházba, akkor oda feltenné.

A Hill megjegyzi, hogy a republikánusok azt sürgetik, hogy Trump máskor is hordjon maszkot, ezzel mutatva példát a támogatóinak. Az elnök ugyanakkor szombaton azt nyilatkozta:

Sosem elleneztem a maszkot, de úgy gondolom, megvan a helye és az ideje annak, hogy mikor hordjuk.

A Fehér Házban már nem kötelező a maszkviselés, és a kormány tagjai, illetve a tisztviselők is csak nagyon ritkán veszik fel.

Jelenleg az USA-ban van a legtöbb koronavírus-fertőzött, a járvány kezdete óta több mint 3 millió fertőzöttet regisztráltak, és több államban igen súlyos a helyzet, Floridában több tucatnyi kórház intenzív osztálya megtelt.

Félszáz floridai kórház intenzív osztálya egyszerűen megtelt
Houstonban napi 16-20 órát dolgoznak az orvosok és az ápolók.

Kiemelt kép: ALEX EDELMAN/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik