Nagyvilág

Egyiptomi kém dolgozhatott a német kormánynak

Eljárást indított Németországban a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársa ellen Egyiptomnak végzett kémkedés gyanújával – írta pénteken a Bild című lap.

A szövetségi legfőbb ügyészség a lapértesülést megerősítve közölve, hogy az illetőt idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják. Előzetes letartóztatásba nem helyezték, vádat nem emeltek ellene.

A Bild szerint a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) emberei tavaly decemberben keresték fel a férfit a munkahelyén. Irodáját átkutatták. Az egyelőre nem világos, hogy milyen információkat szállított megbízóinak, de hozzáférhetett a BPA-nál regisztrált egyiptomi újságírók, így emigráns újságírók adataihoz is – áll a beszámolóban.
Az esetről röviden a BfV is beszámolt csütörtökön közzétett éves jelentésében. Azt írták, hogy „intézkedéseket foganatosítottak” a BPA egy munkatársa ellen, aki a gyanú szerint „éveken keresztül dolgozhatott egy egyiptomi hírszerző szolgálatnak”.

A BfV szerint Németországban az egyiptomi külföldi hírszerző és a belső elhárító szolgálat is tevékenykedik. Figyelmük legfőképpen Németországban élő egyiptomi ellenzékiekre, köztük a Muszlim Testvériség mozgalom követőire és a kopt keresztény kisebbség tagjaira irányul.

A Bild szerint a „migrációs hátterű” gyanúsított középvezetői beosztásában dolgozott, a BPA azon osztályán, amelyen parlamenti képviselők választókörzeteiből érkező látogatócsoportoknak szerveznek berlini túrákat a törvényhozás és a kormány működésének bemutatására.

Martina Fietz helyettes kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján kérdésre válaszolva kiemelte, hogy folyamatban lévő ügyészségi eljárásokról nem nyilatkozhat. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a látogatásokat szervező osztály munkatársai nem férnek hozzá a feladataikat nem érintő adatbázisokhoz, így a hivatalnál regisztrált újságírók adataihoz sem.

A csaknem 500 embert foglalkoztató BPA fő feladata a lakosság tájékoztatása a kormányzat munkájáról és a kapcsolattartás a sajtóval. A közvetlenül a kancellár, Angela Merkel alá tartozó hivatalt Steffen Seibert kormányszóvivő vezeti államtitkári beosztásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik