Nagyvilág koronavírus

Ukrajnában 50 ezerhez közelít a fertőzöttek száma

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített az MTI szerint.

Az új esetekkel együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma elérte a 48 ezer 500-at, a halálos áldozatoké pedig 1249-re emelkedett, míg eddig 21 ezer 376-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 221-en. Az aktív betegek száma 25 ezer 875-re nőtt.

Százezer lakosra számítva a legtöbb aktív beteg jelenleg az ország nyugati részében, a romániai határnál lévő Csernyivci megyében (294,7), valamint Lviv (204,9) és Voliny (178) megyében  van.

Kórházi ápolásra 4073-an szorulnak, közülük 105-en vannak lélegeztetőgépen.

Előző nap ismét az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lvivben jegyezték fel a legtöbb új fertőzöttet, 138-at, a második legtöbbet pedig Kárpátalján, 107-et. A napi új betegek számát tekintve ezúttal a harmadik helyre a kelet-ukrajnai Donyeck megye került 81 esettel, a negyedik az ország második legfertőzöttebb területe, a főváros, Kijev 78-cal.

Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma 6197-re nőtt, az elhunytaké három újabb halálos áldozattal 162, míg eddig 890-en gyógyultak meg.

Kárpátalján előző nap hatan haltak bele a betegségbe. Velük együtt a halálos áldozatok száma elérte a 108-at a megyében, a regisztrált fertőzötteké 3321-et, míg eddig 1001 beteg győzte le a kórt.

A járvány kezdete óta eddig már 6990 egészségügyi alkalmazottnál diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, közülük még csak 4356-an gyógyultak meg.

Előző nap 11 825 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el az országban, a járvány kitörése óta pedig 715 ezer 770-et, továbbá 265 ezer 991 antitestszűrést.

Kiemelt kép: STR / NurPhoto / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik