Nagyvilág

Robbanássorozat indult be egy török tűzijátékgyárban, több tucat sérült

Legalább ötvenhat sérültet szállítottak kórházba pénteken Törökországban azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében – jelentette az NTV török hírtelevízió.

A beszámoló szerint először három nagyobb detonáció rázta meg a létesítményt, azóta pedig már számtalan kisebb robbanás követte egymást.

Tűz is kiütött az üzemben. Az oltási munkálatok folyamatban vannak.

Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy eddig 64 mentőautót küldtek a helyszínre, de a mentésben részt vesznek a katasztrófavédelem, az országos mentőszolgálat, a tűzoltóság és a csendőrség egységei is, köztük két helikopter.

Hendek polgármestere, Turgut Babaoglu az NTV-nek azt nyilatkozta, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyár nem értékesítette a tűzijátékokat, így a raktárak tele voltak. Babaoglu szerint a meleg időjárás hatására történt az első robbanás.

A létesítménynek hivatalosan 195 dolgozója van.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/IHA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik