Nagyvilág

Győztek a belgrádi diákok, maradnak a kollégiumok

Az elnök bejelentette a kollégiumok bezárását. A diákok tüntettek, majd kiderült, téves volt az információ a fertőzöttségükről.

Belgrád polgármestere bejelentette, pénteken a koronavírus-járvány megfékezése érdekében a fővárosban rendkívüli helyzetet vezetnek be – írja a Blic alapján a Szabad Magyar Szó. Három új korlátozás lép életbe.

Zárt térben egy rendezvényen legfeljebb 100 ember vehet részt, betartva a 1,5 méteres védőtávolságot. A szabadban megtartott eseményeken maximum 500-an lehetnek, az éjszakai klubok este 11-ig dolgozhatnak.

Aleksandar Vucic államfő csütörtök este egy tévéműsorában beszélt a tervezett korlátozásokról, amelyekre azért van szükség,  mert az új fertőzöttek 82,5 százalékát a fővárosban regisztrálták. Szerinte a többi településen ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.

Az elnök közölte, egyelőre nem zárják le Belgrádot, de ha az új intézkedések sem hoznak eredményt, ezt is meglépik.

Arról is beszélt, hogy az egyetemi kollégiumokat is bezárják a fővárosban. Bejelentése után azonnal utcára vonultak a diákok.

A belgrádi kollégium bezárásának hírére az egyetemisták nagy számban kezdtek tiltakozásba.

A belgrádi sajtó később azt jelentette, hogy a diákok képviselői az elnökkel végül megegyeztek. Maradhatnak a kollégiumokban, de különleges egészségügyi korlátozásokat kell betartaniuk. Az egyetemisták viszont cáfolták ezeket a híreket, szerintük közülük senki nem tárgyalt az államfővel.

Frissítés!

Pénteken reggel az oktatási miniszter közölte: azok a diákok, akik belgrádi kollégiumokban laknak, mégis maradhatnak, mert téves információ látott napvilágot a fertőzöttségükről.

A fertőzött egyetemisták 20 százaléka lakik csak a kollégiumokban, én ezt az információt már hétfőn eljuttattam a köztársasági válságstábhoz

– mondta a miniszter. Hozzátette, adatai szerint a belgrádi kollégiumokban összesen 49 fertőzött diákot regisztráltak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.