Nagyvilág

Szlovákia főrendőre lemond a politika nyomulása miatt

Inkább elmegy, de nem akar részese lenni annak, hogy az új belügyi vezetés átpolitizálja a rendőrség működését.

Milan Lučanský a rendőrség Facebook-oldalán jelentette be, távozik posztjáról augusztus végén. Döntését azzal indokolta, hogy nem élvezi a belügyminiszter bizalmát, és ő sem bízik a tárcavezetőben – írta meg a Paraméter.

Sok mindenben különbözik a véleményük, másként képzelik el a rendőrség jövőjét is.

Az országos rendőrfőkapitány közölte, kollégái, családja, barátai támogatása dacára nem akar együttműködni a minisztérium jelenlegi vezetésével.

Nem bíznak bennem, én sem bízom bennük. Az együttműködésnek a kölcsönös tiszteleten kéne alapulnia.

Mint mondta, korrekt emberként ismeri el Roman Mikulecet, de nem ismeri őt el, mint belügyminisztert. Másként látják a rendőrség működését, véleményük több dologban is eltér.

Milan Lučanský szerint a belügy új vezetése átpolitizálja a rendőrség működését, noha a testület jelenleg jól működik. Ő nem tudja vállalni a felelősséget a végbemenő változásokért, amelyek szerinte rossz irányba viszik a hatóságot. Tisztában van azzal, hogy az új kormány bármikor leválthatja, ezt inkább nem várja meg, azért kérvényezte nyugdíjazását.

A Paraméter emlékeztet rá, Lučanský négy hónappal a Kuciak-gyilkosság után, 2018 júniusában, a Smer jelöltjeként került az országos rendőrfőkapitányi posztra. Rendkívül ismert arca a rendőrségnek, a ’90-es évek végén az ő csapata nyomozott a szlovák alvilág akkori vezéralakja, Mikuláš Černák után, akit később életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek.

Akkoriban az ország egyik legjobb nyomozójának tartották. 2010 környékén megítélése két kényes ügy miatt megváltozott. A dunahidasi kettős gyilkosság legfőbb gyanúsítottját, Karol Mellót csak azután tudták letartóztatni, hogy Lučanský távozott a rendőrség kötelékéből, miután tárgyalt Sátor Lajossal, a legkeresettebb szlovákiai bűnözővel.

Nem sokkal ez után az akkori rendőrfőkapitány elbocsátotta.  Miután a Radičová-kormány megbukott, és újra a Fico-féle Smer került hatalomra, Lučanský visszatért. Négy évig, 2016-ig országos rendőrfőkapitány-helyettesként dolgozott. 2016 és 2018 között azt a belügyminisztériumi szervezetet vezette, amely a rendőri tevékenység törvényességét vizsgálja. Két éve lett rendőrfőkapitány.

Kiemelt kép: Milan Lučanský / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik