Nagyvilág

A koronavírus mellett malária is sújtja Zimbabwét

Nemcsak koronavírus-, hanem maláriajárvány is szedi az áldozatait Zimbabwében: a délkelet-afrikai országban több mint háromszázezer ember kapta el a szúnyogok által terjesztett betegséget, és 279-en haltak meg azóta, hogy januárban felütötte a fejét a kór. Ami a koronavírus-járványt illeti, 574 fertőzöttet és hét halálesetet tartanak nyilván a hatóságok.

Joseph Mberti maláriajárvány-ügyi koordinátor azt mondta kedden, hogy a Covid-19 járvány miatt bevezetett közösségi távolságtartási korlátozások sokakat eltántorítottak attól – különösen vidéken –, hogy idejekorán orvosi segítségért folyamodjanak, ami tovább súlyosbította a malária okozta járványt. Az egészségügyi dolgozókban ráadásul kételyek merülnek fel a betegek kezelésekor, mivel a koronavírus okozta tünetek sokban hasonlítanak malária tüneteihez. Gondot okoz az is, hogy nem állnak rendelkezésre szükséges védőruhák.

Zimbabwében a málária az egyik leggyakrabban előforduló betegség, a halálesetek egyik vezető oka. A lakosság több mint fele malária szempontjából kockázatos térségben él. A betegség terjedésének szezonális jellege van, jobbára a november és április közötti csapadékos időszakban fordul elő – írja az MTI.

Kiemelt kép: JEKESAI NJIKIZANA/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.