Nagyvilág

Oroszok tűzhettek ki vérdíjat amerikai katonák fejére Afganisztánban

Az orosz katonai hírszerzés, a GRU gyilkos alakulata, a Szergej Szkripal elleni merénylettel, egy bolgár fegyverkereskedő meggyilkolásával és a 2016-os montenegrói puccskísérlet megszervezésével is gyanúsított 29155-ös egység vérdíjat fizethetett a táliboknak a meggyilkolt amerikai katonákért, írja pénteken megjelent cikkében a New York Times, amit a 444 szemlézett.

A lap értesüléseit egyelőre még nem kommentálták az amerikai illetékesek. Az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peskov azt mondta, hogy ha majd valaki hivatalosan is megvádolja Oroszországot ezzel, „akkor majd reagálunk”.

A NYT több, a neve elhallgatását kérő illetékestől származó információi szerint a titkosszolgálatok márciusban tájékoztatták Donald Trumpot arról, hogy a GRU különleges egysége vérdíjat ajánlott a táliboknak amerikai és szövetséges katonák meggyilkolásáért. 2019-ben összesen húsz, idén pedig négy amerikai katonát öltek meg tálibok Afganisztánban, és azt egyelőre nem tudják, hogy mely esetekért felelhetnek az orosz ügynökök.

A Times értesülései szerint az oroszok nem csupán az amerikaiak, hanem más szövetséges katonák meggyilkolásáért is fizettek. 

Oroszország 2003-ban terrorszervezetté nyilvánította a tálibokat, de az elmúlt években egyre barátibb a viszonyuk velük. A GRU is jó ideje aktív Afganisztánban, bár eddig csak a tálibok pénzelésével, nem pedig amerikai és szövetséges katonák elleni közvetlen akciókkal vádolták őket.

Oroszország célja a konfliktus elnyújtása lehet, ami jól illeszkedne az elmúlt években kibontakozó titkosszolgálati offenzívájukba, aminek részeként 2016-ban beavatkoztak az amerikai elnökválasztásba, és megpróbáltak oroszbarát kormányt hatalomba segíteni Montenegróban, illetve melynek részeként Nyugat-Európában is igyekeztek zavart kelteni a menekültválság, illetve Franciaországban a sárgamellényes tüntetések idején.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Ghulamullah Habibi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.