Nagyvilág

Kétszer is kurdokra támadtak török fasiszták Bécsben

A Szürke Farkasok török fasiszta csoport egymás után két este is megtámadta a bécsi kurdok, illetve antifasiszták csoportjait. A támadások Bécs Favoriten negyedében történtek, az első egy kurd feminista tüntetés ellen irányult, a második, csütörtök esti pedig egy baloldali közösségi házat célzott meg – írja a Mérce osztrák lapokra hivatkozva.

A szerdai, feminista tüntetés három kurd nő halála kapcsán szerveződött, akik kedden egy török légitámadás során vesztették életüket a szíriai Kobániban. Az áldozatokra emlékező tüntetést a Szürke Farkasok csoport tagjaiból és Erdoğan török elnök támogatóiból álló, körülbelül 100 fős szélsőjobboldali csoport zavarta meg.

A fasiszta provokációra válaszként antifa és egyéb kurd csoportok is mozgósítottak, majd a szerda esti demonstrációkat és összecsapásokat a rendőrség oszlatta fel, miután a fasiszta csoport több száz fősre duzzadt.

A szerda esti konfliktust követően a török nacionalisták csütörtök este megjelentek az Ernst-Kirchweger-Hausnál, egy baloldali közösségi háznál, ahol több, menekültekkel foglalkozó szervezetnek van irodája. A törökök megpróbáltak betörni az épületbe, azonban amikor ez nem sikerült, akkor üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg. Egy ponton a ház tetejének egy része kigyulladt.

Amióta Erdoğan tavaly októberben elindította a Béke forrása hadműveletet, aminek keretében Törökország lerohanta a Szíria északnyugati területein kialakított kurd autonóm területet, Rojavát, a feszültség Európán belül is megnövekedett azokon a helyeken, ahol török és kurd csoportok élnek egymás mellett.

„Erdogan az ördög megtestesítője”
Magyarországon élő kurdokat kérdeztünk arról, mit szólnak a török elnök budapesti látogatásához.

Törökország jelenleg már Irak északi területein támadja a kurd katonai alakulatokat és a Kurd Munkáspárt (PKK) bázisait. A hadműveletet június 17-én jelentette be a török védelmi minisztérium.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Christian Bruna

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik