Nagyvilág

Egymillió fontot gyűjtött az amputált lábú ötéves kisfiú a kórháznak, ahol megmentették az életét

Egymillió font (392 millió forint) adományt gyűjtött az életét megmentő kórház javára egy amputált lábú ötéves brit fiú azzal, hogy 10 kilométert gyalogolt műlábain.

Tony Hudgell csaknem belehalt a vér szerinti szüleitől elszenvedett bántalmazásokba, és végül életben maradt, de mindkét lábát amputálni kellett. Februárban kapott lábprotézist, amellyel kezdetben havi egy-egy lépést meg tudott tenni, ma már azonban akár napi több száz métert is.

A gyermek azt mondta, hogy eleinte nagyon nehéz volt, de aztán napról napra könnyebb lett, és „nagyon jó érzés”, hogy sikerült teljesítenie a vállalását júniusban, sőt még meg is spórolt néhány napot a hónapból.

Örökbefogadó anyja, Paula Hudgell szerint Tony a puszta életéért küzdött az Evelina londoni gyermekkórházban, amikor először látta őt négyhónapos korában. A fiúnak minden végtagja el vol törve, véres seb éktelenkedett az arcán, vérmérgezéssel és többes szervelégtelenséggel küzdött, az orvosok nem bíztak a felépülésében.

Paula Hudgell és férje 2016-ban adoptálta a gyermeket. Orvosai szerint a fiúnak a saját elszántsága és az őt befogadó család támogatása segített túlélni a rá váró többszörös műtétet.

A kis Tony a nála 95 évvel idősebb Tom Moore-tól, „Tom kapitánytól” merített ihletet, aki példátlan összeget, 33 millió font (13 milliárd forint) adományt gyűjtött a brit egészségügynek azzal, hogy százévesen 100 alkalommal körbesétálta a kertjét járókerettel.

A kisfiú eredetileg 500 font adomány összegyűjtését tűzte ki célul, és nevelőszüleivel együtt nagyon boldog, hogy ezt sokszorosan sikerült túlteljesíteni. Anyja szerint három és fél hete még alig tudott megtenni pár lépést. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik