Nagyvilág koronavírus

Több mint két hónapja nem regisztráltak annyi új koronavírus-fertőzöttet Horvátországban, mint szerdán

Több mint két hónap óta a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Horvátországban a válságstáb csütörtöki közleménye alapján. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt egy napban 95-tel 2483-ra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma az országban. A vírus megjelenése óta a legtöbb fertőzöttet, 96-ot április 1-jén diagnosztizálták. A legtöbb új eset Zágrábban és Eszék-Baranya megyében van. A vírus ismét bejutott az egészségügyi ellátási rendszerbe is a horvát fővárosban.

Nem regisztráltak azonban új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt.

Andrej Plenkovic kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy nem történt semmi váratlan, Horvátország képes kezelni a helyzetet. Mint mondta, főleg horvát állampolgárokról van szó, akik a szomszédos országokból érkeztek vissza.

Ez figyelmeztetésként szolgálhat arra, hogy továbbra is be kell tartanunk a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket

– tette hozzá. Zágráb csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk.

A válságstáb azt követően hozta meg a döntését, hogy az elmúlt napokban több behurcolt esetet is találtak, amelyek hatással voltak a fertőzöttek számának növekedésére Horvátországban. Eközben a kormány csütörtökön elfogadta azt a rendeletet, amely támogatja a rövidített munkaidő bevezetését. Az állam az év végéig átvállalja a munkáltatóktól a csökkentett munkaidőn felüli bért és az azzal járó közterheket. A rendelet vonatkozik minden olyan vállalatra, amelynek forgalma a járvány miatt visszaesett, és a dolgozóinak száma meghaladja a tíz főt.

kiemelt kép: afp

Ajánlott videó

Olvasói sztorik