Nagyvilág koronavírus

Járványkezelő csúcstalálkozót tart júliusban az EU

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács július 17-én és 18-án tartja következő, rendkívüli tanácskozását, amelynek középpontjában a koronavírus-válság utáni fellendülést szolgáló helyreállítási alap, valamint a 2021-től érvényes többéves keretköltségvetés szerepel – közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője kedden.

Barend Leyts Twitter-üzenetében tudatta, hogy a tagállami vezetők a járvány európai megjelenése óta először fognak személyesen találkozni Brüsszelben. A tanácskozás július 17-én 10 órakor kezdődik, a csúcstalálkozó részleteit később teszik közzé.

A vírusfertőzés megjelenése óta ez lesz a hatodik uniós csúcstalálkozó. Az előző öt alkalommal videokonferenciát tartottak, személyesen legutóbb február második felében találkoztak az tagállamok vezetői – írja az MTI.

A legutóbbi, június 19-én, pénteken tartott videotanácskozást követően Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte, hogy az előrelépések ellenére megosztottság mutatkozik a tagállami álláspontok között úgy a koronavírus-válság utáni fellendülést szolgáló helyreállítási alapot, mint az unió 2021-2027-es hosszú távú keretköltségvetését illetően. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a nyári szünet előtti utolsónak tervezett tanácskozás alkalmával áttörést érnek el mindkét témában.

Az Európai Bizottság által május végén bemutatott, hosszú távú gazdasági kilábalást támogató alap egyebek között abban segítené a tagországokat, hogy ne alakuljon ki lényeges eltérés gazdaságuk helyzetét illetően, ami az egységes piac működésére is káros hatással lenne.

Az EU hétéves költségvetésére épülő 750 milliárd eurós csomag finanszírozná továbbá az uniós politikákat, valamint hitelgaranciaként szolgálna a tagállamok számára, és beruházásaikat is ösztönözné. A bizottság tervei szerint az alap költségvetésének nagyobbik része vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagország részesülne.

Kiemelt kép: Barend Leyts (j) és Charles Michel (b). Fotó: THIERRY ROGE/BELGA MAG/BELGA VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik