Nagyvilág

Kijevi házrobbanás: három holttestet találtak

Még két embert keresnek a romok alatt.

A vasárnap Kijevben történt házrobbanásban az eddigi adatok szerint hárman vesztették életüket és öten sérültek meg. Eddig három embert sikerült élve kimenteni a romok alól – közölte hétfőn az ukrán katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva az MTI.

Az Ukrajinszka Pravda Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes Facebookon közölt tájékoztatására hivatkozva azt írta, még két férfi lehet a romok alatt. A mentést végzők az épületben rekedt 23 embert evakuálták. A helyszínen több mint 460-an, 70 technikai eszközzel dolgoznak.

A kilencemeletes házban vasárnap az előzetes vizsgálatok alapján gázrobbanás történt, ami miatt legalább négy emeleten – az ötödiktől a nyolcadik szintig – több lakás homlokzati része beomlott, leszakadtak az erkélyek. Több lakásban súlyos károk keletkeztek.

Anton Herascsenko közölte, hogy 40 lakás vált lakhatatlanná, olyan mértékben károsodtak, hogy felújításuk lehetetlen, teljesen le kell őket bontani. Az épületet a katasztrófavédelem munkatársai aládúcolták, hogy elhárítsák a további omlás veszélyét. Herascsenko szavai szerint a vészhelyzetekkel foglalkozó állami bizottság hétfői ülésén minden bizonnyal megszavazza majd, hogy a 40 beomlott lakás tulajdonosai pénzbeli kártérítést kapjanak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik