Nagyvilág

Északi csapatok mozognak a két Korea közti demilitarizált övezetben

Phenjan folyamatosan kisebb csapatokat küld a két Koreát elválasztó demilitarizált övezethez (DMZ), a katonák bokrokat vágnak ki és útfenntartási munkákat végeznek.
Korábban a témában:

Az ilyen munkálatok gyakoriak a területen, figyelemmel kísérik a mozgásokat – idéz az MTI egy magát megnevezni nem akaró dél-koreai kormányzati forrást. Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét. Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok akciójának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének.

A dél-koreai hadsereg szokatlanul éles hangnemben válaszolt a phenjani fenyegetőzésekre, mondván, hogy bármely észak-koreai provokációra határozott választ ad. Az ország hadserege fokozottan figyeli Észak-Koreának két, Dél-Koreához közeli tengerparti tüzérségi állását is.

Szombaton a dél-koreai rendőrség megerősítette az őrizetet az Észak-Koreával szomszédos Kjonggi tartomány kormányzójának lakhelye és a kormányzati épület körül. A kormányzó korábban bejelentette, minden módon megakadályozza a röplapok átjuttatását Észak-Koreába. Válaszul egy konzervatív csoport tagja a Facebookon azt közölte, a röplapokat akkor az ő házához viszi el, és ha a rendőrök közbelépnének, felrobbant egy gázpalackot.

A kormányzó korábbi intézkedése alapján a két Koreát elválasztó határvonal mellett fekvő öt várost és körzetet tiltott zónává nyilvánítanának november végéig, megakadályozva ezzel azt, hogy az aktivisták újabb röplapokat juttassanak északra hőlégballonok segítségével.

Kiemelt kép: Ed JONES / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Kapufát lőtt az MSZP a balatoni népszavazási kezdeményezésével

Idén egyetlen szabadstrand sem szűnt meg, az MSZP mégis most kezdett bele a megvédésükbe, ráadásul a szocialisták a balatoni önkormányzatokat is magukra haragították. A tópart azonban valóban kiszolgáltatott a befektetői elképzeléseknek, és ezt ezen a nyáron az ellenzék is észrevette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.