Nagyvilág koronavírus

Ausztráliában ismét korlátozásokat vezetnek be

A második legnépesebb ausztrál tagállamban, Victoriában visszaállítják a családi és nyilvános összejövetelekre vonatkozó járványügyi korlátozásokat, mert ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma – jelentette be Daniel Andrews, Victoria állam kormányfője szombaton. Az utóbbi négy napban ugyanis a kétszámjegyű tartományban mozgott a regisztrált esetek napi száma.

Andrews a televízióban közvetített sajtótájékoztatóján pellengérre állította a helyi lakosokat hangoztatva, hogy fittyet hánynak a társadalmi kapcsolatokra vonatkozó egészségügyi irányelvekre, amikor a távolságtartási szabályok megszegésével például öleléssel vagy csókkal köszöntik egymást – írja az MTI. Bejelentette, hogy hétfőtől egyelőre július 12-i hatállyal visszaállítja azokat a korlátozásokat, amelyek értelmében egy háztartás egyszerre legfeljebb öt látogatót fogadhat, illetve tíz főben maximalizálta a köztéri gyülekezéseket. A június elején elfogadott lazítások még legfeljebb húsz fős családi, illetve köztéri gyülekezéseket engedtek.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az emberek úgy tesznek, mintha a járványnak vége volna.

Nincs vége

– hangsúlyozta Andrews, és rámutatott a családokon belüli fertőzések számának emelkedésére április óta. Andrews figyelmeztetett, hogy a gócpontokon akár szigorúbb intézkedéseket is életbe léptethetnek.

A járvány újabb tetőzését kockáztatjuk, de még elejét tudjuk venni ennek

– jelentette ki Brett Sutton, Victoria tiszti főorvosa.

A victoriai hatóságok szombaton 25 új esetet azonosítottak, köztük olyan családok tagjait, akik összejöveteleken vettek részt, illetve egy szálloda munkatársait, ahol turistákat helyeztek karanténba.

A 25 millió lakosú Ausztráliában eddig 7436 az igazolt fertőzöttek, és 102 a kórban elhunytak száma. Victoriából jelentették az esetek negyedét. Míg más tagállamokban már nincs aktív eset, addig Victoriában jelenleg 116 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

Kiemelt kép: MTI/EPA-AAP/Joel Carrett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik