Nagyvilág

Már épül a Trumpról elnevezett település a Golán-fennsíkon

Izrael elkezdi építeni a Donald Trumpról elnevezett települést a Golán-fennsíkon, amiről még tavaly döntöttek, rögtön azután, hogy az amerikai elnök elismerte az izraeli fennhatóságot a fennsík fölött,  jelentette az MTI szemléje szerint a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.  

Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette a kormány vasárnapi ülésén, hogy megkezdődik a Trumpról elnevezett falu építése az 1967-ben Szíriától elfoglalt és 1981-ben törvény által annektált fennsíkon, amelynek stratégiai jelentősége van.

Ma megkezdjük a gyakorlati lépéseket a Ramat Trump (Trump-magaslat) nevű falu létrehozására a Golán-fennsíkon, amely fölött Trump elnök elismerte az izraeli szuverenitást

— idézte a miniszterelnöki hivatal a kormányfő szavait.

A Netanjahu-kormány már 2019 májusában — éppen az áprilisi választások előtt, az izraeli média szerint „választási ajándékként” — bejelentette, hogy lakóközösséget hoz létre a fennsíkon az Egyesült Államok elnökének tiszteletére. Ünnepséget is tartottak a falu leendő helyén, leleplezték a Ramat Trump névtáblát.

A 13-as kereskedelmi tévé értesülései szerint jelenleg az amerikai kormányzat azt kéri Netanjahutól, hogy csak akkor hajtsa végre a Trump-tervben szereplő, és július 1-jére tervezett ciszjordániai annektálást, ha ebben a kérdésben egyetértés születik a kormánykoalíció tagjai között.

A Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz védelmi miniszter azonban csak abban az esetben támogatja a lépést, ha ez nem veszélyezteti az ország nemzetközi kapcsolatait, elsősorban Jordániával, amellyel Izrael 1994-ben békemegállapodást kötött. Jordánia és több arab állam azonban tiltakozik a tervezett annektálás miatt.

Kiemelt kép: Tasos Katopodis/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik