Nagyvilág

Az ukrán elnök szándékosan el akarta kapni a koronavírust

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban arról beszélt, hogy komolyan fontolgatta, hogy szándékosan elkapja a koronavírust, hogy ezzel megmutassa az embereknek, hogy „ez nem a pestis”,  írja a Politico.

Arra a kérdésre, hogy félt-e, hogy elkapja a fertőzést, Zelenszkij közölte, épp ellenkezőleg, át akarta vészelni a betegséget.

Hogy miért? Azért, hogy az embereknek könnyebb legyen

– fogalmazott az ukrán elnök, aki saját csapatának is felvetette a lehetőséget, hogy megbetegszik, izolálják, majd „kifekszi” az egészet. Így szerinte az emberek megértették volna, hogy egy bizonyos szintig ugyan ijesztő a vírus, hiszen megbetegedhetnek, rosszul érezhetik magukat, de úgy véli,

ha ő maga is átélte volna, akkor az ukránok megértették volna, hogy nem a pestisről van szó.

„Mostanra elfelejtettük, de a legelején volt egy pillanat, amikor mindenki azt hitte, hogy mind meg fogunk halni”, jegyezte meg Zelenszkij. Arra a kérdésre, hogy volt-e valami konkrét terve, hogyan akarja elkapni a fertőzést, azt mondta, nem volt, de „a kórházakban nem lett mindez volna túl bonyolult”.

Végül azért gondolta meg magát, mert valaki azt mondta neki, hogy az emberek PR-húzásnak gondolták volna a döntését. Végül hozzátette, hogy a családja sosem bocsátott volna meg neki, azt mondták volna, hogy megőrült. „És valójában igazuk lett volna”, mondta.

Kiemelt kép: AFP/Sergii Kharchenko/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik