Nagyvilág

Meghalt a palesztin Iszlám Dzsihád volt vezetője

Ramadan Sallah egy betegség miatt hunyt el, miután évekig kómában volt.

A palesztin Iszlám Dzsihád volt vezetőjének haláláról az al-Manar libanoni televízió számolt be. Csak annyit közöltek, hogy Ramadan Sallah egy betegség miatt hunyt el 62. életévében. Az Iszlám Dzsihád ugyanakkor bejelentette, egy szívműtét után több mint három éven át kómában volt.

Sallah 1995-től 2018-ig volt az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetként nyilvántartott Iszlám Dzsihád főtitkára. Halála pontos helye nem ismert, de sokan úgy sejtik,  Libanonban tartózkodott, emlékeztetett az MTI.

Sallahhal nagyszerű hazafit vesztettünk el.

Ezt hangsúlyozta közleményében Mahmúd Abbász palesztin vezető, akit a WAFA palesztin hírügynökség idézett.

Sallah Gázában született 1958-ban. Egyiptomban tanult közgazdaságtant, majd doktori címet szerzett Nagy-Britanniában. 1995-ben választották meg az Iszlám Dzsihád élére, miután a szervezet korábbi vezetőjét, Fathi Sikakit meggyilkolták Máltán.

Szerepelt az Egyesült Államok által legkeresettebb terroristák listáján. Washington ötmillió dollár nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki elfogásához információkkal tud szolgálni.

2018-ban a szervezet Sallah helyettesét, Ziád an-Nahalahot tette meg vezetőnek. A szervezet a palesztin állam létrehozásáért harcol, több merényletet követett el Izraelben. Vannak irodái Szíriában és Libanonban is, de tevékenysége főleg a Gázai övezetre összpontosul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik