Nagyvilág

A Snapchat szerint Trump tartalmai alkalmasak a faji alapú erőszak felbujtására, ezért nem is ajánlja azokat többé

A vállalat úgy találta, hogy az amerikai elnök gyújtó hangú kommentjei már nem férnek bele az egyébként gondosan kezelt kiemelt felület szellemiségébe. Természetesen Donald Trump fiókja ettől még nyilvánosan elérhető marad, csak éppen nem kap többé külön promóciót. A bejelentés után 2,4 százalékot estek a Snap Incorporations részvényei.

A cég nem részletezte, hogy az amerikai elnök mely megnyilvánulásai miatt döntött úgy, hogy többé nem kerülhet az úgynevezett Discover menübe. Így indokoltak:

Nem segítünk felerősíteni azokat a hangokat, amelyek alkalmasak a faji alapú erőszak és igazságtalanság keltésére

idézte a vállalat közleményét a 444. A cég hozzátette, hogy kiállnak mindazok mellett, akik a békét, a szeretetet, az egyenlőséget és az igazságot keresik Amerikában.

A Snapchatet egyébként Trump másképp használja, mint a Twittert. Előbbinél sokkal kevésbé jelenik meg a legkedvesebb platformján megszokott retorika, nem annyira indulatosak a megnyilvánulások. Ez a fiók elsősorban a kampányüzenetek terjesztésére szolgál.

Brad Parscale, Trump kampányfőnöke szerint a Snapchat a lépésével megpróbál beavatkozni a választások kimenetelébe, mégpedig úgy, hogy a demokrata elnökjelölt, Joe Biden tartalmait előretolja, míg a regnáló elnökét háttérbe szorítja. Ráadásul a „szélsőbalos zavargásokról” bekerülnek videók a promotált tartalmak közé, amivel arra biztatják az embereket, hogy döntsék romba Amerikát – idézi Parscale szavait a Reuters. A techcég szerint viszont a Discover menübe a politikai spektrum egészéből kerülnek be tartalmak. Biden pedig kapott az alkalmon, hogy a Snapchaten közzétett videóban reagáljon, amiben arról beszélt széles mosollyal: büszke arra, hogy bár ő is egy elnökjelölt, mégis fent lehet a platformon.

Nem a Snapchat az egyetlen techcég, amely az elmúlt napokban odalépett Trumpnak, a Twitter a múlt héten nyilvánította megbízhatatlannak az elnök két bejegyzését. Erre a válasz egy elnöki rendelet formájában érkezett: a platformok eddig jogi védelmet élveztek azzal kapcsolatban, hogy mi jelenik meg – moderálatlanul – a felületükön, de Trump szerint, aki cenzúráz, annak nem jár ez a fajta védelem.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Pool/Yuri Gripas

Ajánlott videó

Olvasói sztorik