Nagyvilág

Ferenc pápa: George Floyd a „rasszizmus bűne” miatt vesztette életét

Ferenc pápa elítélte szerdán a rasszizmus minden formáját és az utcai erőszakot is azzal kapcsolatban, hogy egy héttel ezelőtt az egyesült államokbeli Minneapolisban rendőri erőszak áldozata lett egy afroamerikai férfi, George Floyd, valamint hogy ez erőszakos tüntetéseket váltott ki szerte az országban.

Nem tűrhetjük el a rasszizmus, a kirekesztés semmilyen formáját, nem hunyhatunk szemet felettük, minden emberi élet szent, és meg kell védenünk. De ki kell mondanunk azt is, hogy az utóbbi napok utcai erőszakcselekményei önpusztítók. Erőszakkal semmit nem lehet elérni, viszont sokat lehet veszíteni

– jelentette ki az egyházfő rendszeres heti vatikáni audienciáján. Tragikusnak nevezte a fekete férfi halálát, és közölte, hogy imádkozik Floyd és mindenki más lelki üdvéért, aki a „rasszizmus bűne” miatt vesztette életét. Mint mondta, nagyon felzaklatja az új amerikai erőszakhullám, és felszólította az ország lakosait, hogy békéljenek meg egymással.

Imádkozzanak nemzeti megbékélésért!

– kérte.

Ferenc most először szólalt meg Floyd halálával és az általa kiváltott erőszakos demonstrációkkal kapcsolatban. A szerdai meghallgatás teljes angol nyelvű részét ennek a témának szentelte.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vatikáni média

Ajánlott videó

Olvasói sztorik