Nagyvilág koronavírus

Chilében és Egyiptomban egyre nagyobb baj van a koronavírus miatt

Minden korábbinál többen haltak meg egy nap alatt Chilében a koronavírus-járvány miatt – írja az MTI. Szombat este kilenc óráig újabb 57 ember, és ezzel 1054-re emelkedett a ragályban elhunytak száma.

Bizonyítottan ettől a vírustól már csaknem 100 ezren fertőződtek meg, 24 óra alatt közel ötezerrel gyarapodott számuk. Közülük csaknem 400-an tünetmentes fertőzők. A latin-amerikai országban ugyanakkor már csaknem 43 ezren felépültek a vírus okozta megbetegedésből.

Az utóbbi hetekben Chilében olyan tömegessé vált a fertőzés, hogy a kormány rögtönzött kórházakat állított fel a mind több beteg gyógyítására.

Eközben Egyiptomban

A távirati iroda írja szintén, hogy Egyiptomból rekordszámú újabb koronavírus-fertőzöttet és halottat jelentettek vasárnap.

24 óra alatt 46-an haltak meg a járvány miatt – a megelőző 24 órában 34-en -, a bizonyítottan a vírustól fertőzöttek száma pedig 1536-tal emelkedett közel 25 ezerre. A ragályba eddig 959-ben haltak bele a 100 milliós lakosú arab országban, amelyben az utóbbi héten folyamatosan rosszabbodnak a mutatók.

Ennek ellenére az egyiptomi kormány egy órát rövidített a járvány fékezése végett március végén elrendelt kijárási tilalom idején: reggel hat óra helyett hajnali öttől szabad elhagyni a lakóhelyeket. A kijárás este nyolctól tiltott.

Kiemelt kép: Egészségügyi dolgozó fertőtlenít egy kairói metróállomást 2020. március 24-én. Az egyiptomi hatóságok március 25-től két hétig kijárási tilalmat rendeltek el. A rendelet ideje alatt felfüggesztik a tömegközlekedést. MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik