Nagyvilág

Több tízezer mecset nyitott újra Szaúd-Arábiában

Mecsetek tízezrei nyíltak meg újra Szaúd-Arábiában a koronavírus-járvány miatt elrendelt több mint két hónapos zárva tartás után, de az iszlám legszentebb helyét, Mekkát a nagyközönség továbbra sem látogathatja.

Szaúd Arábia mintegy 90 ezer mecset újranyitására készült fel, fertőtlenítették az imához használt takarókat, kézmosókat és a Korán, az iszlám szent könyv példányainak tárolására használt polcokat.

Az iszlám ügyek minisztériuma több millió példányban több nyelven küldte szét a tájékoztatót a nyilvános imák új rendszabályairól, amelyek szerint ima közben kétméteres távolságot kell betartani, állandóan arcmaszkot kell viselni, és tilos egymást kézfogással vagy öleléssel üdvözölni.

Tizenöt év alatti gyermeket nem engednek be az imára, az időseket és krónikus betegségekben szenvedőket is kérik, hogy otthon imádkozzanak.

A mecsetek csak a napi öt ima előtt negyedórával nyithatnak ki, és tíz perccel az ima vége után be kell zárniuk. A pénteki nagyima is csak 15 percig tarthat.

A mekkai Nagy Mecset, ahol Kába kő található, továbbra is zárva marad, a város több hete szigorú karanténban van. A medinai mecsetet, ahol Mohammed prófétát eltemették, részlegesen megnyitják, a nagyközönség a mecseten kívül imádkozhat.

A mekkai mecset zárva tartása arra enged következtetni, hogy a királyság feltehetően felfüggeszti az idei zarándoklatot, a háddzst, amely idén július végén esedékes. Egy magas rangú szaúdi illetékes már figyelmeztette a zarándoklatra készülőket, hogy a világjárvány idején idén ne készüljenek a háddzsra.

A járvány megfékezésre meghozott példa nélküli korlátozások ellenére a vahhábita királyságban több mint 83 ezer embert diagnosztizáltak a vírussal, közülük 480 beteg meghalt.

Fotó: Muzulmán zarándokok körbejárják a Nagy Mecset közepén álló Kába-szentélyt a szaúd-arábiai Mekkában tavaly augusztusban. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.