Nagyvilág

Több tucatnyi halott maradt a motoros dzsihadisták támadása után Burkina Fasóban

Mintegy harminc embert megöltek ismeretlen fegyveresek szombaton Burkina Faso keleti részén – mondták el helyiek vasárnap az AFP francia hírügynökségnek.

Biztonsági források szerint iszlamista terroristák hajtották végre a mészárlást.

„Motorokkal gázoltak az emberek közé a piacon, és lőni kezdtek. Főleg azokra, akik menekülni próbáltak” – mesélte el az AFP-nek egy helyi lakos Kompienbigából. Azt is elmondta, hogy nehéz megbecsülni a halálos áldozatok számát, mert mindenütt holttestek hevertek.

Egy név nélkül nyilatkozó biztonsági forrás megerősítette, hogy motorkerékpáron érkező iszlamista szélsőségesek nyitottak tüzet az emberekre, akik a szombaton rendszeresen megtartott állatvásáron vettek részt. Egy helyi politikus több tucat halottról számolt be, és elmondta, hogy főleg helyi vásárlók és piacozók haltak meg a támadásban.

Pénteken iszlamista szélsőségesek vásározók egy konvoját is megtámadták, és megöltek közülük 15 embert.

Burkina Fasóban 2015 óta több mint 900 ember halt már meg dzsihadista támadásokban, és 860 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.