Nagyvilág

Hatvan embert mészároltak le Nigériában

Ismeretlen fegyveresek hatvan embert mészároltak le északnyugat-Nigéria több falujában – közölték helyi egészségügyi források csütörtökön.

A jól összehangolt támadássorozatot szerda éjjel hajtották végre Sokoto államban. A környékbeli kórház egyik orvosa szerint az embereket fejbe lőtték. A támadást hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

A múlt héten a nigériai hadsereg több légicsapást hajtott végre az országnak ezen a részén, hivatalos közlés szerint a műveletekben több száz fegyveres vesztette életét.

Tavaly óta több száz embert öltek meg Nigéria északnyugati részén, a hatóságok rablásokkal és emberrablásokkal foglalkozó bűnbandák számlájára írják a bűntényeket.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) májusi tájékoztatása szerint Sokotóból sokan a szomszédos Nigerbe menekültek az erőszak elől.

Szintén májusban az International Crisis Group (ICG) nevű kutatóközpont arra figyelmeztetett, hogy a Nyugat-Afrikában aktív dzsihadista szervezetek kezdik megvetni lábukat Nigéria északnyugati részén, amely így hidat képezhet a Csád-tó térségében, valamint a Száhel-övezetben tevékenykedő szélsőséges csoportok között.

Az ICG szerint 2011 óta a térségben mintegy 8000 embert öltek meg, és több mint 200 ezren elmenekültek.

Néhány államban a helyi hatóságok megpróbáltak béketárgyalásokat kezdeményezni a fegyveres csoportokkal, ám ezek eddig nem vezettek eredményre.

(MTI)

Kiemelt kép: Olukayode Jaiyeola/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik