Nagyvilág

Moszkva is készen áll a korlátozások lazítására

Moszkva az alapvető mutatók alapján készen áll arra, hogy lazítson a Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozásokon – jelentette ki Jelena Andrejeva, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlegének vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.

Andrejeva szerint Moszkva a három alapvető mutató szerint a kötelező karanténelőírások lazításának nemcsak az első, hanem a második körét is megengedhetné. Rámutatott, hogy a fertőzés reprodukciós rátája 70 napja 1 alatt jár, a fővárosnak kellő mennyiségű kórháziágy-tartaléka van, és megfelelő a helyi tesztelési arány is (100 ezer főként 384)

A lazítás első köre a Roszpotrebnadzor korábban kihirdetett irányelvei szerint lehetővé teszi majd az utcai sportolást, valamint megnyitnak majd a kisebb üzletek és szolgáltatások. A második körben szabad lesz a családi séta, valamint megkezdhetik a működést a nagyobb alapterületű üzletek és néhány tanintézmény is – írja az MTI.

Moszkvában, ahol a legfrissebb adatok szerint 171 443 igazolt Covid-19-fertőzöttet tartanak számon 2140 fős napi növekmény mellett, a hónap végéig vannak érvényben a jelenlegi korlátozó intézkedések. Ezek egyebek között előírják az önizolációt, a maszkviselést, és digitális forgalmi engedélyhez kötik a közlekedést. A halottak száma az orosz fővárosban szerdára 73-mal 2183-ra, a gyógyultaké 5839-cel 67 456-ra nőtt. Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes közölte, hogy a fővárosiak szerdától 30 rendelőben jelentkezhetnek be ingyenes antitestszűrésre és két hétre előre foglalhatnak időpontot.

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 8338-cal 370 680-re, a halálozásoké pedig 161-gyel 3968-ra emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Az újonnan diagnosztizált napi növekmény 2,3 százalék, az új esetek 40,8 százaléka tünetmentes. A gyógyultak száma ismét meghaladta a frissen fertőzöttekét és 11 079-cel 142 208-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 9,4 millió, az elmúlt egy nap leforgása alatt pedig 255 ezer laboratóriumi tesztelést végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 296 embert tartanak megfigyelés alatt.

Az orosz egészségügyi minisztérium által kedden közzétett adatok szerint az országban eddig 101 egészségügyi dolgozó vesztette életét Covid-19 betegség következtében. Egy orosz és fehérorosz orvosok által vezetett, az ellenzéki sajtó által hivatkozási alapként kezelt listán szerda reggel 296 ilyen oroszországi halálesetet tartottak számon.

Kiemelt kép: Mikhail Voskresenskiy/Sputnik/Sputnik via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.